10. rész

Helló mindenki!

Mostantól ide, felülre fogom írni a köszöntéseket, hisz most minden megújult a blogom, ezért ez is. Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem hoztam az új részt. De nem volt időm sem és ihletem sem. Mostanában egy teljes csőd tömeg vagyok/voltam. És hát ugye ihlet nélkül nem lehet írni, vagy csak nagyon rosszat, és én nem szeretnék rossz és unalmas részt hozni Nektek! De most visszatértem, újra a régi vagyok és itt vannak Kendall életének legújabb történései. Remélem, hogy örömötöket lelitek az olvasásába, legalább olyan jól sikerült mint az előző és legalább annyi komment fog jönni rá. Remélem megérte várni rá, de ezt inkább döntsétek el Ti, szóval nem is húzom tovább az időt. Vagyis lenne még egy kérdésem: hogy tetszik az új blog külsőm? Szerintem elég jó lett, nekem jobban tetszik mint az előző. Na de most már tényleg vége a rizsázásnak! Jó olvasást! 1-2 komi után megpróbálom hozni a következőt.

2012. június 26

Harryvel a kezünket a titokzatos csirke jelmezes maszkján tartottuk és erőt gyűjtöttünk ahhoz, hogy leemeljük a fejéről és ez által leleplezzük, hogy melyik jó madár rúgott be a annyira, hogy ilyen maskarát öltsön magára. Habár ha jobban belegondolok ez a személy kicsivel sem ihatott többet mint mi, hiszen mi is ugyan ott vagyunk ahol ő, csak éppen mi nem viselünk egy sárga tollas kezeslábast. Miközben készültünk arra, hogy lehúzzuk a maszkot gyorsan átgondoltam, hogy kit is rejthet ez a jelmez. Tulajdonképpen nincs nagy jelentősége, de én szeretem tudni, hogy mi vár rám csak, hogy ne érjen túl nagy meglepetés. Igazság szerint bárkiről eltudtam képzelni a barátaim és a bátyáim közül, hogy ilyesmire vetemedne. Gondoltam mindenkire, Eleanortól elkezdve Niallön át egészen a bátyámig, Harryig. Nos, igen ha jobban belegondolok akkor Harry lenne a legvalószínűbb, hiszen a híres Harry herceg híres a vad bulizásiról és a csajozásáról. Ugyan mi tényleg nem vagyunk egy átlagos királyi család, de Harry még közöttünk is a család fekete bárányának számít. Hát igen, és még az emberek csodálkoznak, hogy ilyenek vagyunk Louissal, mikor ilyen "jó" példát kapunk a bátyánktól. Mire ezt végigzongoráztam a fejemben már biztos voltam benne, hogy az az ügye fogyott bátyám lesz, akit ez a - számomra - bizarr jelmez rejt. 

- Levehetjük végre? - kérdezte sürgetően Harry.

- Szerinted ki van alatta? - kérdeztem vissza feleszmélve a kérdésére.

- Ha végre levehetnénk akkor talán megtudnánk. - sürgetett továbbra is. Vonakodva húzogattam a szám. Fogalmam sincs, hogy mitől féltem de egyszerűen nem tudtam rávenni magamat, hogy megmozdítsam a karjaimat, pedig már azt is kisilabizáltam, hogy kit takar. Lehet, hogy attól féltem, hogy milyen állapotban találjuk azt, aki az este folyamán csirkének képzelte magát. 

- Mitől félsz már ennyire? Hidd el nekem, hogy nem egy szörnyet rejt ez a maskara, hanem valamelyik hülye gyereket közülünk. - mondta Harry nyugtatóan, de ugyanakkor türelmetlenkedve.

- Csak tartok attól, hogy milyen állapotban lesz. - magyaráztam.

- Ne tarts te semmitől. Egy kicsit másnapos feje lesz és egy ideig biztos nem fog tudni normális fejet vágni. -  mondta. 

- Hát jól van. - fújtam ki a levegőt - Akkor hadd szóljon. De te vedd le egyedül, én nem szeretném. - vettem el a kezem és tettem egy lépést hátra. Harry lemondóan nézett rám, de aztán visszafordult a leleplezésre váró személyhez és izgatott mosoly ült az arcára. Már nagyon fúrta az oldalát, hogy ki lehet az, na meg persze szeretett volna egy jót röhögni. Rátette a másik kezét is a maszkra és már abban a pillanatban le is rántotta azt. Hát mit ne mondjak nem arra a a fiúra számítottam akit megpillantottam, és legfőképpen nem arra a látványra. Nem a bátyámat, hanem Zaynt pillantottam meg. Amivel igazából még nem is lett volna nagy baj, de azzal már volt ahogyan kinézett. A legfeltűnőbb és legaggasztóbb dolog az az volt rajta, hogy a szemei teljesen ki voltak guvadva és csak meredt a semmibe, üres tekintettel. Teljesen szét volt terülve a székben, amiben ült és ezzel együtt még ijesztőbb volt a látványa. Úgy nézett mint aki nem leitta magát, hanem valami még rosszabbat tett. A valami rosszabb alatt egészen pontosan a drogra gondoltam. Mi van ha annyira elfajult a tegnapi buli, hogy nem csak ittunk hanem drogoztunk is, csak szegény Zayn többet szívott a kelleténél és ez által valami komoly baja lett? Vagy ha önhibáján kívül jutott szerhez, úgy hogy valamilyen rossz akarója belekeverte az italába, ő pedig mit sem sejtve megitta? Annyi minden szörnyűség megtörténik mostanában, de én mindig azt hittem, hogy ez velünk sosem fog megtörténni. És most tessék. Talán Zaynnel megtörtént. Próbáltam elhessegetni ezeket a szörnyű gondolatokat de nem ment. Rettenetesen megijedtem és féltem. Odaléptem Harry mellé és belekaroltam a karjába. Nem bírtam levenni a tekintetemet Zaynről. Ahogy néztem, hogy ott fekszik szétfolyva és kimeresztett szemekkel egyre csak azok a szörnyű gondolatok cikáztak a fejemben. Nagy nehezen leemeltem róla a szemeimet és Harryre néztem. Harry arcán egyáltalán nem az tükröződött ami az enyémen. Éppen ellenkezőleg. Az ő arca ki volt virulva és látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a röhögést. Az én arcom ellenben teljesen sápadt lehetett és nagyjából úgy nézhettem ki, mint aki szellemet látott. 
- Elmondanád, hogy mi ilyen vicces? - korholtam le, mikor mát nem bírtam tovább azt az arckifejezést nézni.
- Hát nem látod? - nézett rám értetlenül, és olyan arcot vágott, mintha természetes lenne, hogy majdnem röhög a barátján aki lehet, túladagolta a drogot. 
- Nem, egyáltalán nem látom, hogy mi ilyen nevetséges. - mondtam.
- Jaj ne mondd már, hogy nem röhejes ahogy kiütötte magát és itt fekszik. - mondta már szinte röhögve. - Erről jut eszembe, hogy ezt muszáj lefotóznom. - kezdett el kutatni a zsebeiben a telefonja után. Fogalmam sem volt, hogy egy olyan embernek akit a kádban ébresztettem, hogy a francba lehet a telefonja a zsebében. Én hirtelen azt sem fogtam fel, hogy mit csinál, annyira a látottak hatása alatt voltam. Csak akkor eszméltem fel mikor a telefon fényképezője jelezte, hogy elkészült a fotó. 
- Ezen mennyit fogunk még röhögni. - mondta, miközben az elkészült fotót nézegette röhögve és önelégülten. 
- Te teljesen megőrültél? - kérdeztem feleszmélve. 
- Miért is? - kérdezte teljesen értetlenül. 
- Még megtudod kérdezni, hogy miért? - fakadtam ki - Az egyik legjobb haverod itt fekszik szétterülve a semmibe meredő szemekkel, nem mozdul, nem reagál semmire és te még megmered kérdezni, hogy miért? - kiabáltam magamból kikelve. Akkor úgy éreztem, hogy az idegeim cafatokban lógnak és nem bírom tovább. Arra gondoltam, hogy miért kellett nekünk megint galibát csinálni és elszökni a bálról. Abban a pillanatban még a szidásról is megfeledkeztem, hiszen még az is sokkal jobb Zayn elvesztésénél.  A nem lógunk meg, akkor most otthon lehetnénk és nem valami olyan helyen amiről fogalmunk sincs, hogy hol van. Nem kerülnénk megint összetűzésbe anyáékkal és egy szidással kevesebb lenne, na meg persze egy világra szóló botrányból is. Akkor nem lenne egy hatalmas indián halálfej tetoválás a hátamon, Harrynek nem lenne az új háziállata egy borotvált, Rodney nevű kecske és természetesen nem feküdne itt Zayn úgy, hogy azt se tudjuk él-e vagy hal-e. 
- Honnan veszed, hogy nincs valami sokkal komolyabb baja egy kis másnaposságnál? Honnan tudod, hogy tegnap nem lett túl adagolva valami kemény parti droggal és lett tőle valami olyan baja, ami ki se merek mondani? Mert ha csak másnapos lenne akkor tudomásom szerint attól nem lenne szabad nyitott szemmel aludnia. - folytattam tovább. Harry figyelmesen hallgatott végig és szerencsére nem szólt bele és végig hallgatta aminek ki kellett jönnie belőlem, és ez jót tett. Befejeztem de azért még várt egy kicsit, hogy lesz-e folytatás, de mivel nem jött ezért elindult felém. Zihálva vettem a levegőt mikor odaért és átölelt. Ez az ölelés most még jobban esett, mint általában. Hirtelen olyan megnyugvás futott rajtam végig, ami abban a helyzetben életmentő volt. Csak ölélt és ölelt én pedig szorosan hozzábújtam. Belefúrtam fejem a mellkasába és már nem bírtam tovább visszatartani a sírást. 
- Shhhh - puszilt bele a hajamba. 
- Mindennek vége. Ezzel az egy rohadt estével tönkre tettünk mindent. Ha nem jövünk el otthonról akkor most Zayn teljesen jól lenne, tudnánk, hogy hol vannak a barátaink, sőt még azt is, hogy mi hol vagyunk. - zokogtam. 
- Először is: Nem tettünk tönkre semmit. Együtt, mindannyian döntöttük el, hogy meglógunk és szerintem jó döntés volt. A barátainknak is itt kell lennie ebben a házban, vagy inkább ebben a lakosztály szerűségben, ahol mi is vagyunk. Ne aggódj nem sokára találunk valaki olyat, aki tudja, hogy hol vagyunk most és hamarosan haza jutunk. Másodszor pedig: Zaynnek kutya baja. Fogalmam sincs, hogy mi lehet vele de abban biztos vagyok, hogy nem drogozott vagy ilyesmi. Kialudja magát és semmi baja se lesz. - én is meglepődtem, hogy a szavai ennyire megtudtak nyugtatni ebben a helyzetben. Pedig azt hittem, hogy itt már csak az tudna valamilyen szinten helyre hozni ha Zayn felébredne. Könnyes szemeimet újra reménnyel töltve emeltem fel rá. Belenéztem szemeibe és akaratlanul is elmosolyodtam. 
- Remélem igazad lesz. - mondtam neki szipogva.
- Az lesz! - jelentette ki bátorítóan. Ahogy ezt kimondta, már azon kaptam magam, hogy egymás ajkaira tapadva lazítunk egy kicsit. Erre a nyugtató csókra most égetően nagy szükségem volt, de sajnos nem tarthatott sokáig, mert egy felénk tornyosuló árnyék megzavart minket.

9. rész

2012. június 26.

Arra ébredtem, hogy a nap sugarai ki akarják sütni a szemeim. Nagy nehezen először felemeltem a fejem aztán pedig kinyitottam a szemeimet is. Nagy erőfeszítésekbe került, ugyan is a fejem rettenetesen nehéz volt annak az elképzelhetetlen fájdalomnak köszönhetően, amit éreztem. Erőt vettem magamon és kinyitottam az eddig csukott szemeim. Az első dolog amit észleltem magam körül, az az volt, hogy hason fekszem egy ágyon de fogalmam sincs, hogy hol. Legelsőnek azt az ablakot láttam meg, ami ott állt előttem, elhúzott függönyökkel, de lehúzatlan redőnyökkel és ennek köszönhetően hatoltak be a napsugarai, melyek ébredésre kényszerítettek. Hunyorítottam és kinéztem az ablakon. Próbáltam kivenni, hogy mit látok és abból megpróbálni következtetni arra, hogy hol vagyok. Leküzdöttem a nap gyilkos sugarait és elkezdtek kirajzolódni a formák, amikből eddig csak foltokat láttam. Hatalmas tornyokat és lakóházakat láttam. Valahol magasan lehettünk, 
mert minden úgy tűnt mintha felülről nézném. Láttam egy széles autóutat is és túl oldalán valami olyasmit véltem felfedezni, ami nagyon hasonlított az Eiffel-toronyhoz. Az Eiffel-torony? Guvadtak ki a szemeim. De hiszen az Eiffel-toronynak Párizsban kell lenni és nem Londonban. Mondtam magamnak teljesen összezavarodottan. De ha az Eiffel-torony itt van és én is, akkor nem lehetünk Londonban, csak is Párizsban. Vezettem le magamban ezt a másnaposan igen bonyolult logikai láncot. Ekkor estem először kétségbe, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is csináltam én előző este. A fejemre tettem a kezem, pont úgy mint Micimackó amikor gondolkozik és elkezdtem magam elé motyogni, hogy:

- Törd a fejed Kendall. Gondolkozz. Mi a jó franc van itt? - nagyon erőlködtem, hogy akár egy pici emlék voszlány az eszembe jusson de semmi. Két dologban voltam biztos: 1. Biztosan nem Angliában vagyok. 2. Valamit, még az eredetinél is durvább dolgot csináltunk. De vajon mi lehet az? És hol vagyok? Ez a legelső és legfontosabb kérdés. Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, amikor egy újabb hasított az elmémbe. Hol vannak a többiek? Kérdeztem újra magamtól. Annyira azért még emlékszem, hogy nem egyedül buliztam, hanem Niallékkel és Kylieékkal és nem utolsó sorban ott voltak még a bátyáim, na meg persze 'pár' jó barát. Ezután a gondolat után jutott eszembe először az, hogy talán meg kéne mozdulni és keresni valakit aki tudja, hogy mi is történt. Leakartam tenni a lábamat az ágyról de nem jött össze, hisz olyan érzésem volt mintha ólomból lennének. És nem csak a lábaim, hanem a karjaim, a derekam, a nyakamat pedig minden bizonnyal elaludhattam. Mivel semmim sem mozdult, ezért kínomban visszaejtettem a fejem a párnába és jó erősen belefúrtam. Szívtam magamba egy kis erőt ahhoz, hogy végre megmozduljak. Újra megtámaszkodtam a karjaimon és felnyomtam a mellkasomat, a nyakamat pedig elfordítottam jobbra. Egy indokolatlan lábfejet láttam közvetlenül a bordáim mellett. A körmök, melyek a lábfejhez tartoztak rózsaszínek voltak, ezért rögtön gondoltam, hogy Vetáé, mert ő csináltatta olyan színűre. Ügyes vagy Kenny, erre legalább még emlékszel. Dicsértem meg magamat. Aztán megpróbáltam elfordítani a fejemet balra is de ez nehezebb mutatvány volt, mert mint kiderült ezt az oldalamat aludtam el. Inkább úgy döntöttem, hogy nem kínzom magamat ezért inkább megkíséreltem a felállást. Hát mit ne mondjak, látszik, hogy még nem voltam másnapos, vagy - az én mostani helyzetemben - inkább az napos. Amint letettem a lábam a talajra és ránehézkedtem még az eddiginél elviselhetetlenebb fájás nyílalt a fejembe. Visszarogytam az ágyra.
- Gyerünk Kendall. Meg kell csinálnod, hiszen te csináltad magadnak a bajt. - biztattam magamat. Végül újra lábra álltam egy kicsit megszédültem, de erőt vettem magamon és elindultam. Tettem egy lépést, aztán még egyet és még és addig botorkáltam amíg oda nem értem az ajtóhoz. Menet közben sikerült egy kicsit körül néznem, hogy milyen helyiségben vagyok. Arra jutottam, hogy eléggé hasonlít a hely egy hotelszoba szerűségre, vagy inkább egy lakosztályra. Az ajtóhoz menet ki kellett kerülnöm egy két embert, de végül szerencsésen odaértem. Mikor éppen nyitottam ki az ajtót akkor valaki, akinek be volt takarva a feje és csak a lábfeje látszott ki amin rózsaszínek voltak körmök megmozdult. Rögtön odakaptam a pillantásom és a mocorgó, rózsaszín körmű valakinek - akinek mellesleg az előbb a lába még a bordáim között volt - kibukkant a feje. A legnagyobb meglepetésemre nem Veta feje bújt elő, ahogy azt vártam volna. Egyáltalán nem ő volt. 
- LIAM!? - mondtam ki meglepettségemben félhangosan. Hirtelen megszédültem ezért neki kellett támaszkodnom az ajtónak. - Remek már képzelődsz is. Gratulálok. - szidtam magamat. Amilyen gyorsan csak tudtam kifordultam a szobából. Egy még nagyobb helyiségben találtam magam. Előtér féleségnek tűnt, ahonnan mindenfelé ajtók nyíltak. Ekkor már kezdtem biztos lenni abban, hogy egy lakosztályban tartózkodom. Elindultam egyenesen, majd találtam egy nyitott ajtót és azon beléptem. Odabenn minden fehér márványból volt. A mosdókagyló, a padló és még a falak is. Volt benn egy hatalmas tükör is amiben megpillantottam magam. Először nem akartam hinni a szememnek, ezért közelebb botorkáltam, és úgy is szem ügyre vettem magam. A sminkem teljes mértékben el volt kenődve, a hajam össze-vissza állt a sok hajlakktól amit még tegnap raktak rá. A szemeim karikásak voltak és az arcommal egyáltalán nem bírtam értelmes, emberi arckifejezést felvenni. Úgy döntöttem, hogy megmosakszom hátha az segít a kinézetemen, bár ehhez nem sok reményt fűztem és nem is ez volt a legfőbb gondom. Oldalra fordítottam a fejemet és elkezdtem mosakodni. Befejeztem és a mosdó mellett lévő törülközővel letöröltem a víz cseppeket az arcomról. Azaz csak töröltem volna. mert valamit megláttam magamon, amit lehet jobb lett volna nem látni. Először csak egy fekete csíkot láttam meg, amire azt hittem, hogy a ruhám szakadt el. De aztán közelebb hajoltam a tükörhöz és amennyire elértem végigsimítottam. Nem olyan volt a tapintása, mint a ruhám anyagának, sokkal inkább mint a bőrömé. Lecipzároztam a ruhát és teljesen ledöbbentem. Tetoválás! Hasított a felismerés az agyamba. Nem, az nem lehet. Nem lesz nekem elég amit ezért kapok még ez a tetoválás is. A felismeréstől a szám is tátva maradt, hiszen egyáltalán nem egy kis tetoválásról volt szó. Éppen ellenkezőleg! Egy hatalmas halálfejet ábrázolt és a legijesztőbb az volt, hogy nem is emlékeztem, hogy milyen úton került rám. Szörnyülködésemből egy mekegés zökkentett ki. Azonnal odakaptam a fejemet. Ott állt előttem egy teljesen leborotvált, rózsaszín bőrű kecske, teljes életnagyságban. A hirtelen jött ijedségtől sikítottam egyet és hátra ugrottam. Az ugrásnál azonban elveszítettem az egyensúlyomat és ennek következtében jó nagyot puffantam a padlón. 
- Nem lehetne csöndben. Alszooom. - hallottam valaki felháborodott nyöszörgését a fürdőkádból. A hang tulajdonosát rögtön felismertem.
- HARRY!? - néztem kérdőn, az üres fürdőkádban fekvő, a kecske bőrével megegyező rózsaszín színű fürdősapkát viselő barátomra. A mosdókagylóba kapaszkodva feltápászkodtam és odacsoszogtam Harryhez. Odaértem de nem bírtam tovább lábon maradni, ezért leültem a kád szélére és elkezdtem rázni. 
- Harry, ébredj fel. Ne aludj vissza. Fel kell ébredned szükségem van rád. - ráztam a vállait, amilyen erősen csak tőlem tellett. - Kérlek erőltesd meg magad.
- Jól van na. Ébren vagyok, csak ne rázogass már. - csitított még mindig csukott szemekkel.
- Nyisd ki a szemed, mert visszaalszol. - nyafogtam neki. Az eddig kókadt fejét végre egyenesbe hozta és nyitott szemekkel meredt rám. 
- Mi az a fontos dolog amiért ilyen ébresztést kaptam? - kérdezte erőtlen hanggal. 

- Áááh semmi fontos. Csak egy fürdőkádban ébresztettelek egy leborotvált kecske társaságában, felkelve az Eiffel-tornyot láttam az ablakból, Liam körmei rózsaszínek, a hátamon egy hatalmas halálfej van, nem tudom, hogy hol vannak a többiek sőt még azt sem, hogy mi hol vagyunk. - tájékoztattam a helyzetünkről.
- Liam körmei rózsaszínek? - kérdezte nevetve.
- Benned tényleg csak az maradt meg? Az nem zavar, hogy hol vagyunk vagy, hogy mi van a többiekkel. - méltatlankodtam.
- De, persze. Csak Liam körmei. Azt meg kell nézni. És neked tetoválás? - vigyorgott és nyíltak tágra a szemei. 
- Nem nézzük meg. Addig nem amíg ki nem derítjük, hogy mi is történt tegnap. Szóval nagyon szépen kérlek komolyodj. És igen tetoválás. - parancsoltam rá és fordítottam felé a hátam, ahol a halálfej volt. 
- Wáo. Ez tényleg nagy. - simított végig rajta.
- Nekem mondod? És azt se tudom, hogy hogyan került rám.- mondtam kétségbeesetten. De felejtsük el egy időre és derítsük ki, hogy hol is vagyunk. - tereltem el a témát.
- Jól van. Akkor vegyük át, hogy mire emlékszünk. - komolyodott meg végre. 
- Először megtennéd, hogy kiszállsz ebből a kádból. Eléggé zavar, ahogy ez a mekegő vadállat is és ez is. - kaptam le ingerülten a fejéről a rózsaszín sapkát és lebegtettem az orra előtt.
- Ne bántsd Rodneyt! Ő nem vadállat, hanem egy aranyos kis kecske. - vette védelmébe a Rodneynak nevezett állatot.
- Szóval már neve is van. Látom neked legalább rémlik valami. - mondtam.
- Igen van neve. Rodney, gyere ide kicsi kecske. - nyújtotta ki a kezét a kecskének és hívta oda, mint valami kiskutyát. Rodney pedig mint az jól nevelt kecskéhez illek odabaktatott Harryhez, ő pedig megdicsérte és megsimogatta.
- Látom veled is sokra megyek. - néztem rá és felálltam, hogy elmenjek és keressek valaki értelmeset. 
- Hé, Kendall ne hagyj itt, szívem várj meg. - hallottam Harry hangját olyan hangok kíséretében amik arra engedtek meg következtetni, hogy megpróbál kikászálódni a kádból. Nem álltam meg csak mentem tovább, olyas valakit keresve aki tudja, hogy mi történt. Például Willnek most nagyon tudnék örülni. 
- Kenny állj már m... - hallottam Harry hangját, majd egy hatalmas puffanást. Visszafordultam és ott láttam szerelmem a fürdőszoba ajtóban elterülve.
- Jesszus, jól vagy? - kérdeztem ijedtem, de amikor láttam, hogy kezd feltápászkodni akkor inkább már mosolyogtam rajta. 
- Igen. - nyögte tápászkodás közben és fogva fájó combját. Odasétált hozzám, én pedig aggodalmasan de ugyan akkor jót szórakozva néztem végig rajta. - Én a te helyedben befognám. - figyelmeztetett. Normális esetben elkezdtem volna vele incselkedni, de most a sajgó mindenem nem engedte. 
- Merre kezdjünk keresgélni? - tereltem a témát. 
- Menjünk ki oda. - mutatott egy nagy, nyitott ajtó felé ami az erkélyre nyílott. Belegyezően bólintottam és követtem őt. Az erkélyen egy medence, nyugágyak, felfújható matracok és labdák és hatalmas rendetlenség fogadott minket. 
- Ezt szerinted mi csináltuk? - kérdeztem megdöbbenve, miközben mindketten körbe kémleltük a hatalmas erkélyt. 
- Hát én nem lennék meglepve. - jelentette ki teljes nyugodtsággal. Ahogy körbe nézelődtem megakadt valamin vagy inkább valakin a szemem. Valaki ült az egyik székben, teljesen szétfolyva és valamilyen sárga és piros ruhát vagy lehet, hogy jelmezt viselt, amit ha jól láttam, akkor tollak díszítettek. Harry karja után kaptam és gyanakodva a jelmezes figurára mutattam. 
- Ez biztos valaki közülünk való lesz. - vigyorodott el. - Gyere nézzük meg. - húzott volna a kezemnél fogva de én nem mozdultam. - Mi baj? - nézett rám kérdőn. Én csak arra az emberkére mutogattam és nem vettem le róla a tekintetem. A heves mutogatásom és undorral teli arcom végett ő is odanézett, hogy megtudja a megtorpanásom okát.
- A tyúkok igaz? - jött rá a bajom forrására. Kicsi korom óta halálosan félek mindenféle madártól, főleg a tyúkoktól és a galamboktól. És most pont tyúkok szaladgáltak és kotkodáltak a jelmezes körül, nagyjából négyen. Harry együtt érzően elengedte a kezem és a tyúkok közé szaladt, ennek következtében azok szétszéledtek, amelyik pedig visszaakart somfordálni azokat újra elüldözte, így nem is próbálkoztak többet. 
- Gyere. - nyújtotta hívogatóan felém a kezét, miközben megnyugtatóan mosolygott. - Azok a csúnya, rossz tyúkok a közeledbe se mernek jönni. - nem nagyon akaródzottam elindulni de a hívogató, gyönyörű mosolya minden félelmemet elhessegette, így hát elindultam. Odaértem és ő látva még mindig félő arcomat egy puszit nyomott rá, amire én önkéntelenül is elmosolyodtam. 
- Jobb már? - kérdezte.
- Sokkal. - mosolyogtam vissza rá. Megfogta az egyik kezem és a tyúk jelmezes ember maszkjára helyezte, majd ő is így tett. 
- Leplezzük le együtt, hogy melyik idióta öltözött be egy tyúknak.               

Folytatjuk...

Hali mindenki! Itt is a kövi rész:) Remélem, hogy tetszik és sikerült izgalmassá tenni. Ha tetszett akkor komizz;)

8. rész

2012. június 25.

Örömkönnyek. Csak ezekkel tudtam kifejezni, hogy mit érzek. A fiúk befejezték a dalt, melyet mindenki figyelmesen és meghatottan hallgatott végig. Olyan szeretettel és gyönyörűen adták elő, hogy senki sem állhatta meg sírás, vagy legalább is szipogás nélkül. Leengedték a mikrofonokat és az én könnyeim potyogtak. A két kezemmel eltakartam az orromat és a szám így néztem rájuk sírva, míg a közönség csendben és még az élmény hatása alatt nézte hol őket hol engem. A meghatódottságtól nem bírtam megszólalni. Csak néztem rájuk miközben a könnycseppek csorogtak le az arcomon. Egyszerre voltam büszke, meghatódott, boldog és éreztem a hatalmas szeretetüket Büszke voltam rájuk, mert én is fontos szerepet játszottam és játszom a karrierjükben és a mindennapi életükben is. Írom a dalokat, segítek nekik a betanulásban, a koncerteken a show elemeket tervezem és nem utolsó sorban én vagyok az, akinek bármikor bármit elmondhatnak. Elmondhatják az örömüket, bánatukat és a félelmeiket. Ha kell akkor a pót anyukájuk, húguk, pszichiáterük, énektanáruk vagy egyszerűen a barátjuk vagyok. Ha van valamilyen zűrös ügyük akkor minden kapcsolatomat bevetem, hogy elrendezzük azt. És hogy mindezért mit kapok vissza? Azt hiszem, hogy egy szóval lehet helyesen leírni: MINDENT. Végtelen és feltétel nélküli szeretet, barátságot, bizalmat, támogatást mind az ötőjüktől. 

- Ez lett volna a szülinapos dala, amivel szerettünk volna mindenért köszönetet mondani neki. - mondta ugyan csak könnyes szemmel Zayn.

- Reméljük, hogy tetszett mert mi szívünket-lelkünket beletettük ebbe a dalba, csak úgy ahogy te szoktad a mi dalainkba. - mondta fülig érő mosollyal és a tőle megszokott játékossággal Niall. 

- Ez a dal jelképezze hatónk összetartozását és azt, hogy sose engedjük el egymást. - mondta Liam. 

- Most már tényleg nem kaparhatsz le minket magadról. Főleg engem. Szeretlek Kendi. - mondta vigyorogva és szerelemtől csillogó szemekkel Harry. Itt már nem bírtam tovább és erőt vettem magam, hogy megmozduljak és végre felmenjek hozzájuk a színpadra. A vendégek szó nélkül, elérzékenyülten adtak utat nekem. A srácok szó szerint tárt karokkal vártak. Mikor már majdnem fent voltam náluk a színpadon akkor mindannyian kitárták a karjukat és mosolyogva vártak rám, miközben nekem még mindig potyogtak a könnyeim. Harry állt legközelebb a színpad lépcsőjéhez, ezért az ő nyakába borultam legelőször. Szorosan magához húzott és megpusziltam az arcom, majd a fülembe suttogott. 

- Nagyon szeretlek szerelmem. - mondta mély, férfias hangján. Én nem válaszoltam csak váratlanul gyorsan és semmi figyelmeztetés nélkül megcsókoltam. Először meglepődött, mert így miközben mindenki minket néz nem nagyon szoktunk csókolózni, hisz én ezen a téren az egész rokonság előtt elég félénk vagyok. De most nem érdekelt semmi és senki csak Harry és többi négy "szerelmem" akik megváltoztatták az egész életem és nélkülük már nem is lenne élet az élet. A göndör hercegem visszacsókolt és elmerültünk egymásban. Nem tudom, hogy mennyi ideig falhattuk egymást, de mikor kinyitottam a szemem akkor Louisék mosolygós, de ugyanakkor várakozó arcát láttam Harry háta mögött. Megláttam őket és belemosolyogtam a csókunkba és megszakítottam azt. Egy másodpercig még mindig ölelve engem kérdőn nézett rám, de aztán a szememmel intettem a várakozó négy fiú felé és ő is elmosolyodott. Elengedett a karjaiból én pedig a kezét megfogva húztam oda többiekhez. Nem szóltunk semmit, csak csillogó arccal, egy kört alkotva megöleltük egymást.

- Srácok én el nem tudom mondani nektek, hogy mennyire köszönöm. Nálatok jobb barát nincsen a világon. A legszerencsésebb lány vagyok, aki valaha élt. Köszönöm, hogy vagytok nekem és, hogy mindig itt lesztek nekem, illetve itt leszünk egymásnak. - mondtam elcsukló hangon. A vendégsereg tapsolt és a királyi etikettnek ellent mondva ujjongott, miközben mi hatan körben állva ölelkeztünk. 

- Ez mind csak természetes. De mi már mindent elmondtunk amit szavakkal el lehetett. - mondta Louis. 

- Annyira szeretem bennetek, hogy ha kell akkor komolyak vagytok, de amúgy meg el engeditek magatokat és teljesen megbolondultok. - mondtam.

- És ez még csak egyetlen dolog a sok közül, amit szeretsz bennünk. - szólt önelégülten Zayn. 

- Hát persze. Megint nem csalódtunk benned haver. - mondtam, miközben kibontakoztunk a hagyományos körbe állós ölelésünkből és elkezdtem mindenkit egyesével megszorongatni és jó nagy cuppanós puszikat nyomni az arcukra. Mikor mindannyian kiszorították belőlem a szuszt akkor felálltunk egy sorba, belekaroltunk egymás derekába és meghajoltunk.

- Még egyszer szeretnék egy hatalmas tapsot kérni a One Directionnek. - mondtam a vendégeknek. Egy hatalmas taps volt erre a válasz. 

- És még egyet az ünnepeltnek, Kendall hercegnőnek. - kérte őket Liam. A taps újra felhangosodott, mi pedig elhagytuk a színpadot. Odamentünk a lányokhoz, akik ugyan csak dicsérték őket, majd jöttek sorra a vendégektől és a szülőktől, testvérektől szóló gratulációk.

- Megint sikerült egy bulit csinálnotok ebből a partiból. Köszönöm nektek. - jött oda nagypapi. Mi Windsor gyerekek arról is vagyunk híresek, hogy az unalmas királyi bálokat mesteri módon tudjuk felpörgetni. Ezek sokszor nem tetszenek azoknak, akik nagyon szigorúan betartják az udvari etikettet és a szokásokat, vagy néhány embernek aki leragadt a múltban. Az ilyenek természetesen mindig címlapokon jelennek meg és ezekből szoktak lenni a hatalmas Windsor botrányok. De szerencsére egyre többen vannak mellettünk és már régen nem érdekel, hogy az ilyen emberek miket írnak vagy gondolnak rólunk. Hiszen még Will is benne van a hülyeségeinkben, aki nem sokára Anglia következő királya lesz.      

- Igazán nincs mit felség. Nagyon szívesen máskor is. - mondta Harry, majd mind az öten öklöztek egyet a papival velem pedig puszit váltott és a barátai felé vette az irányt. 

- Mikor kezdjük a menekülési akciót? - érdeklődött Kate.

- Akár más most is. Az emberek megint el vannak foglalva egymással, nem figyelnek ránk annyira. Csak egy telefon hívás Joenak és már indulhatunk is. - mondta Will. 

- Na, tesó indulhat? - kérdezte Harry.

- Nem is tudom. Olyan lelkiismeret furdalásom van, hogy megint megtesszük. - hezitáltam. 

- Ne csináld már. Ez lesz az eddigi egyik legnagyobb buli. Nem mondhatod le az utolsó pillanatban. - nyafogott Kylie. 

- Tudom de... - hezitáltam még mindig.

- Figyelj szívem, ha nem akarod akkor még le lehet fújni az egészet. - mondta nyugtatóan Harry. 

- Dehogyis. Nehogy már itt a cél egyenesben adjuk fel. - méltatlankodott Veta. 

- Jól van. Tudjátok mit? Ha mindenki készen áll, akkor hívd Joet és indulhatunk. - fújtam ki a levegőt. A kérdésemre mindenki hevesen bólogatott és Will tárcsázta Joet. 

- Azt mondta, hogy menjünk oda a kert kijáratához, mert onnan lát minket és mi is hamarabb kitalálunk, mint ha a sötétből kellene kibotorkálni. - adta át Joe üzenetét Will. Mindannyian odamentünk a bálterem legközelebbi kijáratához, és alighogy odaértünk az összes fény ami volt a kertben és a teremben egyszerre kialudt. Amint lekapcsolódtak a fények a teremben hatalmas lett a felfordulás, de nem törődtünk vele csak siettünk a palota hátsó kapujához, ahol Aaron már várt minket a limuzinnal. Sietnünk kellett, mert Joenak hamar vissza kellett kapcsolnia a fényeket, mert az őrök perceken belül ott voltak és nem szerettük volna ha ott találják. Sietve beszálltunk a limuzinba mind a hatan, illetve Kylie, Veta, Piper, Kaila, Will, Kate, Harry kiegészülve még Gemmával, Nicolával és Ruthal, Donyával és Waliyhával, Greggel, Eddel, Joshal és Andyvel és Aaron elindult velünk a Forever Nightba, ami London legfelkapottabb szórakozóhelye és ahol az általam meghívott vendégek már minden bizonnyal vártak ránk. Az értékes ékszereket és koronákat beleraktuk a kocsi padlójában található széfbe. Mindenki lecserélte a báli ruháját a bulizósra, amik már előre be voltak készítve az autóba. Felhúztuk az elválasztó sötétített ablakot, így a fiúk és a lányok nyugodtan öltözhettek. Én ezt a ruhát választottam az eddigi életem legnagyobb bulijának ígérkező buliba, a hajamat pedig kiengedtem.

Mikor mindenki elkészült akkor újra leengedtük az ablakot, így megint egy térben voltunk mindannyian. Harry megpillantott engem a ruhában és rögtön láttam a szemeiben, hogy mire gondol. Nem túl feltűnően, de végig nézett rajtam, hisz még is csak ott volt mindhárom bátyám. Először nem nézett a szemembe csak végig mért és láttam rajta, hogy gondolatban már a levetkőztetésemen is túl van. Aztán mikor a mustrálásban a szememhez ért, akkor mélyen bele nézett perverz tekintetével és megnyalta a száját. Én amilyen kihívóan csak tudtam néztem vissza rá és beleharaptam az ajkamba, mert tudtam, hogy ettől mindig beindul. Odamásztam mellé és szorosan hozzásimultam. Alig észrevehetően a hozzám közelebb eső kezét rátette a combomra és elkezdte a belső felét simogatni. Egymás izgatásából végül Perrie zökkentett ki, egyébként pont időben, mert már láttam Harryn, hogy alig bír magával és nem akartam azt, hogy itt induljon be.

- Mi lesz ebből holnap? Már előre látom a holnapi címlapokat. - mondta.

- Jaj ne, kérlek Perrie. Ne kezdd. Nem akarok a holnapra gondolni csak a ma estére. Egy hatalmasat akarok bulizni a barátaimmal, elfelejtve hogy hercegnő vagyok. Beakarok piálni és bulizni reggelig. - mondtam. 

- Ez a beszéd csajszi! - ölelt magához Greg, aki szintén nagy bulizós. Időközben megérkeztünk a klubhoz. A hátsóbejáraton mentünk be, hogy még véletlenül se lásson meg minket senki. Szerencsére észrevétlenül sikerült besurranunk. Mikor beléptem az összes meghívott barátom a magasba emelte a pezsgős poharát és egy hatalmas Boldog Születésnapot kiabált. Justin (Bieber) jött oda legelőször és az én és Harry kezébe egy-egy pezsgős poharat nyomott, a többieknek pedig a pincérek hozták a teli poharakat. Rita (Ora) jött oda kettőnkhöz és ezt mondta:

- Hadd készítsem el legdrágább szerelmes párról, az este legelső és egyben legutolsó józan fotóját. - kattintott párat. - Nagyon édesek vagytok! - nézegette a fényképeket és mutatta nekünk is. 

- Jól nézzétek meg, mert ha nem tetszik akkor még most, amíg józanok vagyunk szeretnék rólatok képet készíteni. - figyelmeztetett minket. 

- Tökéletesek Rita. Nagyon jók lettek. Köszi. - mondtuk mindketten és nem is hazudtunk.

- Igazán nincs mit. Na de most már gyertek. - fogta meg a karunkat és behúzott minket a barátaink közé. Ezek voltak az utolsó józan emlékeim az estéről.

Ez lett volna a kövi rész. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog Nektek! Szóval jó olvasást és a kövi rész továbbra is 2-3 komi után jön ;) xx

    

     

7. rész

2012. június 25.

- Bobby Horan, Maura Horan és Greg Horan. - hangzott Lucas hangja. Niall szülei és testvére voltak az utolsók. Miután ők is odaálltak mellénk a nagyi kiállt a tömeg elé.
- Szeretnék mindenkit sok szeretettel köszönteni személyesen is. Bizonyára mindenki tudja, hogy miért vagyunk ma itt. A legkedvesebb lány unokám ma töltötte be a 16. életévét. - erre a mondatra mindenki tapsolt és mosolyogva néztek rám - Szeretnék mindenkinek jó szórakozást kívánni a ma estéhez. Érezzék nagyon jól magukat és ünnepeljenek velünk. És most megkérem Kendallt és az édesapját, Charlest, hogy nyissák meg az estét egy hagyományos apa-lánya tánccal. - mindenki tapsolt, a tömeg két felé vált középen helyet hagyva nekünk és apa megfogta a kezem és bevezetett a táncparkettre. Megálltunk középen ő megfogta a derekam én pedig a vállát, és vártunk a zene indulására. A zenészek elkezdtek játszani és mi elkezdtük a keringőt.
- Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy ma kislányom? - mondta apa, miközben mindenki csendben és elérzékenyülve figyelt minket.
- Nem is tudom. Nem emlékszem. - mondtam játékos, viccelődő hangon.
- Akkor most mondom. - mosolygott. - És azt is, hogy nagyon szeretlek. Te vagy a szemem fénye. És amikor tiltottam neked valamit az mind csak azért volt, mert nagyon féltelek. De mindenben támogatlak és támogatni is foglak. És örökre mindennél jobban foglak szeretni.
- Még akkor is szeretni fogsz ha egy oltári nagy butaságot követnék el, ami megint botrányt kavarna? - kérdeztem elcsukló hangon.
- Természetesen. Még akkor is. - mosolygott biztatóan.
- Akkor ezt a beszélgetést sose felejtsd el. - néztem félénken a szemébe, és arra gondoltam amit ma akarunk elkövetni. Egy újabb hatalmas botrány lesz belőle, de muszáj megtennem. Időközben vége lett zenének és mi is abba hagytuk a táncot. Apu magához húzott és megpuszilta a homlokom, majd meghajoltunk egymásnak  és lesétáltunk a táncparkettről, miközben mindenki tapsolt. Ezután következett az este egyik legrosszabb része: az összes férfi rokonnal egyesével kellett táncolnom, jó pofiznom és játszani a jól nevelt hercegnőt. Már nem is tudom, hogy hányadik rokonnal táncoltam, amikor egy megmentő férfi hangot hallottam a bal oldalamról. Harry megköszörülte a torkát és elkezdte:
- Elnézést. - nézett Vladimirre, az orosz cári család egyik leszármazottjára és egyben az én sokadik unokatestvéremre - Elrabolhatom a hercegnőt egy táncra? - kérdezte enyhén meghajolva. Hálásan mosolyogtam, de ő csak Vladimirt nézte.
- Persze. - nyújtotta át a kezemet Harrynek, majd meghajolt és elment.
- Köszönöm. - mondtam hálásan.
- Nem tudtam tovább várni. Azt terveztem, hogy megvárom míg mindenki táncolt veled, de nem bírtam tovább nézni, hogy mindenki megkaphat csak én nem. - búgta mély, férfias hangján.
- Jól tetted, hogy nem vártál szerelmem. Már nem nagyon bírtam volna tovább játszani a jól nevelt Kendall hercegnőt. És a lábam is már kezd lerohadni ebben a cipőben. - vágtam fájdalmas arcot.
- Akkor én lennék a megmentőd. - nézett rám féloldalas mosollyal.
- Úgy látszik. - pusziltam meg az ajkait.
- És a megmentőknek mindig jár valami jutalom. - nézett rám perverz mosollyal.

- És mit szeretne az én bátor megmentőm. - suttogtam a fülébe. Választ nem kaptam csak megfogta a kezem és elkezdett kihúzni a bálteremből. Szinte észrevétlenül sikerült kiosonunk a teremből, ki a hátsókertbe. A csodálatosan kivilágított kertben nem volt senki más rajtunk kívül. Kiléptünk az ajtón de ő még mindig nem állt meg, egészen a szökőkútig húzott maga után.

A szökőkút előtt megállt és magához húzott. Egymáshoz simultunk és szorítottuk egymást, miközben a gyönyörű csillagos eget néztük. 

- Olyan gyönyörű. - mondtam még mindig az eget bámulva. 

- Nálad nem szebb kicsim. - nézett rám Harry. Az égbolt csodálása közben észre sem vettem, hogy ő már rég nem a csillagokat nézi hanem engem. Levettem a tekintetem az égről és rá emeltem. Végig simítottam az arcát és ő a fejét még jobban hozzányomta a tenyeremhez. Becsukta a szemét és megpuszilta a kezem. 

- Szeretlek Kenny. - mondta, mikor kinyitotta a szemeit.

- Én jobban. - mondtam játékos hangon. Megcsókolt én meg bele túrtam a hajába. Elkezdte csókolgatni a nyakam és simogatni a derekam. Egy darabig élveztem ahogy kényeztet, aztán úgy döntöttem, hogy játszom vele egy kicsit. Mialatt ő szenvedélyesen kényeztette a nyakam én óvatosan kibújtam a cipőmből és megpöcköltem a arcát. 

- Hééé. - nézett rám kisfiús durcás arccal. Játékosan vigyorogtam rá és kibújtam a karjai öleléséből. Elkezdtem hátrálni miközben játékra hívóan és incselkedve néztem rá. Szerelmem vette a játszadozásra való felkérésemet és elkezdett közelíteni. Mikor fél úton járt felém akkor megfordultam és elkezdtem szaladni. Szaladtam és szaladtam Harry pedig futott utánam. 

- Kenny úgy is elkaplak. - kiabálta.

- Próbálkozni lehet szívem. - kiabáltam neki vissza. Visszafutottam a szökőkút körüli fák közé, mert közben elég messzire kerültünk a bálteremtől és nem akartam, hogy ne találjanak ha esetleg keresnének. Elbújtam egy nagy fa mögé és visszanéztem, hogy jön-e Harry. Legnagyobb meglepetésemre sehol sem láttam. Egy kicsit meglepődtem és kilépetem a fa mögül, úgy kémleltem a kertet. A világítás miatt az egész kert részt beláttam de őt sehol sem találtam. A fák közötti dermesztő sötétben csak a saját zihálásomat hallottam, és már kezdtem megijedni. Rettegek a sötéttől, ezért már majdnem elkezdtem kiabálni, hogy hol van. Ahogy így kémleltem valaki előugrott mellőlem a sötétből és megragadta a derekamat. Amint megéreztem kezeit a testemen sikítottam egy nagyot, de ő kezeivel elállta a kiabálásom. A szívem őrült tempóban vert. 

- Shhh. - csitított. Egy hatalmas kő esett le a szívemről mikor meghallottam a hangját.

- Harry. - ziháltam. - A szívbajt hoztad rám. 

- Mondtam, hogy elkaplak. - suttogta, mialatt hátulról ölelt és a vállamat csókolgatta. 

- Nagyon vicces. - nevettem megkönnyebbülten. Megfogta a kezem és elsétáltunk a szökőkútig és leült a párkányára én pedig az ölébe. 

- Ígérd meg, hogy sosem fogsz egyedül hagyni. Ígérd meg, hogy mindig itt leszel nekem és szeretni fogsz. - néztem rá. 

- Miért mondod ezt? - nézett rám értetlenül. - Erre engem nem kell kérned. Mindig itt leszek neked, te pedig nekem. 

- Csak félek, hogy majd egyszer találkozol egy sokkal szebb lánnyal és őt fogod szeretni. Folyamatosan szebbnél szebb lányok nyüzsögnek körülötted. - magyaráztam.

- Jól jegyezd meg amit most mondok! Sosem lesz más lány az életemben. Én mindig csak téged foglak szeretni és te vagy a leggyönyörűbb lány akit valaha is ismertem. Kenny hogy mondhatsz ilyet, hogy elfoglak hagyni. - nézett rám kérdőn és végigsimította az arcomat. - Te engem még akkor sem tudsz lerázni ha akarnál.

- Remélem is. - mondtam. A tenyerei közé fogta az arcomat és mélyen egymás szemébe néztünk. Csak néztünk egymás szemébe és végül szenvedélyes és hosszú csókot váltottunk. A csókot Louis szakította meg.

- Csak okosan a húgommal göndörke. - mondta játékos fenyegetéssel a hangjában.

- Semmit rosszat nem tettünk. - játszotta az ártatlant Harry.

- Mit keresel itt Louis? Ugye nem utánunk kémkedsz? - vontam kérdőre. Attól függetlenül, hogy Louis és Harry a legjobb barátok, Louis szeret minket szemmel tartani, hisz még is csak a bátyám.

- Nem, nem dehogy. - emelte fel a kezeit mentegetőzően. - Csak anya küldött, hogy keresselek meg titeket, mert szeretnénk felvágni a tortát. Aztán pedig át szeretnék adni az ajándékodat ők is és persze mi is. - mondta Louis  

- Akkor menjünk gyorsan. - állított fel Harry.

- A fiúk már nagyon izgatottak a meglepetésed miatt. - mondta szintén izgatott hangon Louis. 

- Félnem kéne? - kérdeztem félénken.

- Nem dehogy. Nagyon fog tetszeni, legalábbis remélem. - mondta Harry. Beértünk a terembe, ahol már mindenki várt ránk. A vendégek már leültek a hatalmas asztal köré és vártak a tortára, amit a királyi főszakács készített el. Mi hárman is elfoglaltuk a helyünket, Pierre besétált és megállt az asztal végénél. 
- Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam Kendall Windsor 16. születésnapi tortáját. Remélem, hogy önöknek is és az ünnepeltnek is elnyeri a tetszését. - mondta Pierre és intett a segédeinek, hogy tolják be. - És voalá. Íme itt van. - mutatott a tortára. Tudtam, hogy valami nagy dobással készül, de arra nem, hogy ekkorával. Mindenki elcsodálkozott a torta méretén és természetesen a kinézetén is. 

Pierre saját kezüleg kezdte el felvágni.

- Az első szelet az ünnepelté. - hozta oda az első szeletet. - Boldog születésnapot hercegnő. - tette le elém a tányért.

- Ez gyönyörű Pierre. Nagyon szépen köszönöm. - mondtam. 

- Várjon, amíg megkóstolja. Én mondom, eddig ez a legnagyobb művem. - mondta. Pierre segédei időközben felvágták a tortát és a pincérek mindenki elé leraktak egy-egy szeletet. 

 - Kívánok mindenkinek jó étvágyat. - mondta Pierre és a segédekkel együtt elhagyta a termet. A torta isteni finom volt. Epres-vaníliás ízesítésű volt, a kedvenc kombinációm.  Miután mindenki elfogyasztotta a tortát visszamentünk a bálterembe, hogy átadják az ajándékokat. Ilyenkor ez úgy megy, hogy a vendégek ajándékait összeszedik egy csomóba és azt adják át együtt. Csak anyáék és nagyiék adják külön ott illetve ebben az esetben Louisék is. 

- Kenny, sokat hezitáltunk, hogy mi is lenne a megfelelő ajándék egy 16 éves lánynak. Gondoltunk mindenfélére, nem is sorolom fel mert annyi volt. De nem is akarom húzni az időt remélem, hogy jól döntöttünk és, hogy tetszeni fog. - mondta anya miközben rengeteg kíváncsi szempár figyelt minket. 

- Mivel egy hét múlva leteszed a jogosítványt ezért arra gondoltunk, hogy nem is lehetne jobb ajándékot kitalálni mint ezt. - apa belenyúlt a zsebébe és egy kulcsot vett ki belőle. 

- Boldog születésnapot még egyszer. - mondta és megpusziltak mindketten, mielőtt még átnyújtotta volna a kulcsot. 

- A garázsoknál vár rád. - nyújtotta át apa a kulcsot. Nem másnak volt a kulcsa, mint egy autónak méghozzá egy Range Rovernek. A szemeim felcsillantak és csak vigyorogni tudtam. Kimentünk a garázsokhoz ahol ez a gyönyörűség várt rám: 

~*~

Miután kiélvezkedtem magam a kocsin visszamentünk a bálteremben, ahol a One Direction tagjai már a színpadon voltak és készülődtek. Elcsodálkoztam, hogy mit keresnek a színpadom, mikor nem is volt arról szó, hogy fognak énekelni. Meglepődve álltam a színpad előtt barátnőim társaságában. 

- Mire készülnek? - kérdeztem őket.

- Fogalmunk sincs. Mi semmiről sem tudunk. Vagy valaki igen? - mondta Kylie. Mindenki rázta a fejét.

- És mi van ha ez lesz a meglepetésük. - mondta El.

- Az hogy énekelnek? - hitetlenkedett Piper.

- Miért ne? - mondta El.

- Mondjuk. Nem lehetetlen. - adott igazat Piper. 

- Shhh. - intettem őket csendre, mert Zayn kocogtatta a mikrofont és elkezdett beszélni. 

- Hát először is szép jó estét mindenkinek. Szeretnénk köszönteni mi is mindenkit, de legfőképpen az ünnepeltet mégegyszer. - kezdte miközben a többi négy felállított mikrofon mögé beálltak a többiek. 

- Készültünk egy külön kis meglepetéssel Kenny számára. Gondolom, hogy már mindenki kitalálta, hogy egy dallal, de nem akármilyennel. - mondta Liam. 

- Ennek a dalnak több különlegessége is van. Az egyik az, hogy mi írtuk saját kezüleg, csak és kizárólag erre az alkalomra. A másik pedig az, hogy rólad szól Kenny, illetve hozzád szól. - folytatta Niall. 

- Azért írtuk ezt a dalt, hogy elmondjuk, hogy mennyire sokat jelentesz nekünk. Azt, hogy mennyire szeretünk és mennyire köszönjük azt a sok munkát amit értünk teszel. A turnékon, írod a dalokat, elrendezed a balhés ügyeinket, és egyáltalán azt, hogy vagy nekünk illetve nekem. - vette át a szót Harry.

- Egy szóval a dal mondanivalója az, hogy: IMÁDUNK! - fejezte be Louis és az utolsó szót mind egyszerre mondták. - És a dal címe Little Things. Legyen ez a te dalod húgi. - konferálta fel a dalt. 

Remélem tetszett a 7. rész. Véleményeket szívesen fogadok. 2-3 komi után jön a következő rész. Jó olvasást! 

Puszi: Niki :)  

    

6. rész

2012. június 25.

Papa felvezetett minket a galériára. Azért oda mert majd befognak minket jelenteni a párunkkal együtt és a galériáról levezető lépcsőn fogunk levonulni. A család már odafent volt és a megérkező vendégeket figyelték. Mikor megláttak minket közeledni mindenkinek elkerekedett a szeme. Én szégyellősen lehajtottam a fejem és mosolyogtam, míg odaértünk.
- Sziasztok. - köszöntem a rajtam csodálkozó családomnak és barátaimnak. 
- Wáoh. Nekünk van a legszebb 16 éves hugicánk. - mondta Will,és Harryvel egyszerre pusziltak meg az arcom két felén. Én csak vigyorogtam, mert imádom az ilyen dupla puszikat.
- Látom már meg is kaptad az ajándékodat a nagyiéktól. - jegyezte meg anya a nyakékre nézve.
- Igen. Szerettük volna ha már így érkezik a partira - mondta mama. 
- Ugye milyen elképesztő? - érintettem meg a nyakamban lógó gyönyörűséget. 
- Nekünk nem kell bemutatni. Mi már egy ideje tudjuk, hogy ez lesz az ajándékod. - ölelt meg apa. 
- Gyere csak ide, hadd nézzünk. - húzott be barátnőim gyűrűjébe Kylie
- Olyan jól áll neked az a korona. - mondta Kaila. 
- Ha így haladsz nem sokára neked is lesz. - mondtam Kailanak. 
- Az meg hogy? - értetlenkedett Veta. Mindannyian lemondóan néztünk rá. Hiába Vetara ez nagyon is jellemző, hogy nem ért meg alapvető és magától értetődő dolgokat, de amikor leesik neki akkor nagyon cuki.
- Hát tudod az úgy működik - kezdte Piper lassított felvételben, Veta derekát átfogva. - , hogy ha valakinek a pasija egy herceg, és az a herceg a lányt feleségül veszi, akkor a lányból hercegnő lesz. Koronával, palotával meg mindennel együtt. 
- És tudod, hogy Harry Kailával jár és elég jól alakulnak a dolgok kettejük között. - fejezte be a magyarázatot Kylie. 
- Ááááá, leesett. Most már teljesen világos. - kapott a fejéhez Veta. Forgattuk a szemünket és végül elnevettük magunkat, még maga Veta is. 
- Tudjátok nem akarok nagy képű lenni, de most így végig nézek magunkon és rájöttem, hogy nagyon szépek vagyunk ma este. - mondta halál komoly fejjel Dani, mi pedig egy kicsit furcsán néztünk rá.
- De komolyan nem viccelek. Ezek a ruhák és smink meg minden. - folytatta Dani, mikor látta az arckifejezésünket.
- Mi nem is azért néztünk így, mert nincs igazad kedves Danielle. - kezdte Kylie, átölelve Dani vállát.
- Hanem azért, mert erre most jöttél csak rá. És azt gondolod, hogy csak ma este. - öleltem át a másik oldalról a vállát. Dani először Kyliera majd rám nézett és végül elnevette magát, mire mi is újra nevetni kezdtünk. 
- Nem úgy értettem... - kezdte volna Dani. 
- Tudjuk, hogy hogyan értetted. - szakította félbe El és egy puszit nyomott Dani arcára.
- Lányok. - szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek és érdeklődve várták, hogy mit akarok mondani. - Csak azt szeretném mondani, hogy ma is és máskor ti vagytok a leggyönyörűbb és legjobb barátnők a világon. Szeretném megköszönni, hogy vagytok nekem és mindenben támogattok. Egy szóval imádlak titeket és fogalmam sincs, hogy hogyan érdemeltem ki ilyen barátnőket, de köszönöm. - elérzékenyülten borultunk egymás nyakába. Az ölelkezésünket végül egy férfi hang zavarta meg. 
- Mi ez a nagy ölelkezés? Minket meg kihagytok belőle. - méltatlankodott Niall. 
- Ezt megjegyeztük. Nekünk már nem is jár ölelés. - folytatta a méltatlankodást Zayn, tettet sértődöttséggel. 
- Ez fáj, nagyon fáj. Mélyen legbelül. - vágott kiskutya szemeket Liam. 
- Ha teljes lesz a csapat akkor majd kaptok. - mondta incselkedő hangon Kylie és csábosan Niallre nézett. Ők ketten már pár hónapja elég észre vehetően kerülgetik egymást. Akárhányszor kérdeztük őket erről, mindketten azt válaszolták, hogy kedvelik egymást. De ez szerintem és mindenki más szerint is több egy egyszerű kedvelésnél. Bár ha engem kérdeznek akkor szerintem nagyon is összeillenének. Nem túl hangosak hanem szégyellősek egy kicsit, de azért ha beindulnak akkor nagyon bolondok tudnak lenni. Mind a ketten hajlamosak elfelejteni dolgokat és értetlenkedni, és nem utolsó sorban Kylie lány létére majdnem annyit eszik mint Niall. Eléggé összeillő páros lennének és persze cukik is. 
- Hol van Harry és Louis? - kérdeztem a fiúkat. 
- Ők még várják Anniéket. - válaszolta Zayn, miközben ő és Liam odamentek a saját barátnőjükhöz és a derekukat átkarolva megcsókolták egymást. Niall a velem szemben álló Veta mellé állt. 
- A ti családjaitok már itt vannak? - kérdeztem. 
- Igen. Mindannyian, egytől egyig. - válaszolta Liam. 
- És hol vannak? Ők is külön be lesznek jelentve. Miért nem jönnek fel? - kérdezősködtem. 
- Nyugi. Nem sokára jönnek, csak még nem tudom, hogy mit csinálnak. Beszélgetnek, vagy lerakják az ajándékokat a többihez. - találgatott Niall. 
- Na nézzétek. Az emlegetett szamarak megjöttek. - mutatott El a felénk tartó Louisra és Harryre. Felcsillant a szemem mikor megláttam őket. Egész nap nem láttam Harryt, de még csak nem is beszéltünk telefonon sem, és ez nagyon ritkán fordul elő. Nagyjából soha. Ellel összemosolyogtunk hisz már mindkettőnknek hiányzott a szerelme. A kör, amelyet eddig alkottunk szétnyílt, szabad utat engedve a két fiúhoz. A két jó barát eddig nevetgélve és beszélgetve jött, de mikor megláttak minket azonnal elhallgattak és csak néztek ránk. Kiléptünk a körből és vártuk, hogy a fiúk odaérjenek hozzánk és végre megérinthessük egymást. Végre odaértek és Harry a derekamnál fogva szorosan magához húzott. Belefúrtam a fejem a vállába és mélyen beszippantottam az illatát. Ő szakította meg az ölelésünket azzal, hogy gyengéden felemelte a fejem az államnál fogva. Először egy gyengéd puszit adott a számra. 
- Úgy hiányoztál kicsim. - mondta halkan. 
- Te is nekem. Azt hittem, hogy már sosem jön el az este. - mondtam, miközben összetettük a homlokunkat. 
- Gyönyörű vagy ma este szerelmem. - suttogta, miközben a szánk összeért és szenvedélyesen megcsókoltuk egymást. Becsuktam a szemem miközben csókolt. Kellemes melegség futott végig a testemen, hogy újra érezhetem őt. A kezét a derekamon pihentette én pedig a karján az enyémet. A csókunkat egy vaku villanás szakította meg. 
- Az én nagy fiam és a gyönyörű barátnője. - vigyorgott Des, a fényképezőgép mögül. A leendőbeli apósom imád minket fotózgatni, és az ilyen pillanatok a kedvencei. Harry lemondóan rázta a fejét és mosolygott rám én pedig vissza rá.  
- Kérek egy mosolyt. - kért minket könyörgő hangon Des. Mielőtt Harry levette volna a tekintetét rólam még adott egy puszit a homlokomra. Természetesen ezen az alkalmon is kapott és azonnal kattintott.
- Ez is nagyon jó volt. De most kérek szépen egy mosolyt. - kérte. Felé fordultunk és a fejemet Harry mellkasára hajtottam ő pedig továbbra sem engedte el a derekam. 
- Istenem milyen édesek együtt. - csapta össze a tenyerét az éppen megérkező Anne. 
- Szia Anne. - bújtam ki Harry öleléséből és köszöntöttem Annet és Gemmát. 
- Szervusz drágám. adott egy puszit. Ezután szép lassan mindenki megérkezett: Niall szülei és Greg, Zayn szülei és Saffa, Waliyha és Doniya, Liam szülei és a nővérei, anya szülei és a közelebbi családtagok és végül a barátnőim családjai. Végre minden teljes volt. Az összes meghívott vendég jelen volt. 
- Akkor most, hogy mindannyian itt vagyunk csináljunk egy közös csoportképet. - kért minket Des. Megtettük amit kért és készítettünk egy olyan képet, amin mindenki rajta van. 
- Hölgyeim és uraim - hallottuk a lépcső aljáról Lucas, a főinas hangját. - Engedjék meg, hogy bejelentsem az est házigazdáit, ünnepeltjét illetve a királyi család legközelebbi barátjait. 
- Kezdődik a buli. - mondta Louis idétlen vigyorral az arcán. 

- Elizabeth Windsor királynő és Phillip Windsor király. - ahogy Lucas kimondta mama és papa nevét ők kézen fogva lesétáltak a lépcsőn. És Lucas folytatta.
- Charles Windsor herceg és Gerda Windsor Tomlinson hercegnő. - erre anyáék is lesétáltak.
- William Windsor Tomlinson herceg és Katelyn Middleton hercegnő.
- Harold Windsor Tomlinson herceg és miss Kaila Carr. 
- Gyönyörű vagy ma húgi. - jegyezte meg Loui, mialatt Harry ás Kaila levonultak a lépcsőn.
- Már azt hittem, hogy el is felejtettél. - viccelődtem vele.
- Téged soha. - puszilt meg, de többre nem volt időnk mert ők következtek.
- Louis Windsor Tomlinson herceg és miss Eleanor Calder.
- Mi jövünk - mondta Harry és még szorosabban magához húzott. 
- Köszöntsék az ünnepeltet. Kendall Windsor Tomlinson és mr. Harold Styles. - egymás derekát ölelve mentünk le a lépcsőn. 
- Köszönöm a rózsákat. Nagyon szépek. - mondtam neki, miközben hol az egyik irányba, hol a másik irányba mosolyogtam. 
- Neked bármit szerelmem. - válaszolta és ő is ugyan úgy tett, ahogy én.
- De még mindig nem tudom, hogy mit kellett elintéznetek. - mondtam.
- Fúrja az oldaladat mi? Majd ha eljön az ideje akkor majd megtudod. - mondta sejtelmesen és még mindig a lépcsőn lefelé tartva egy puszit nyomott a fejemre. Ezt az ott jelen lévő emberek egy része mosolyogva nézte és úgy, hogy mennyire aranyosak vagyunk együtt. A másik fele pedig úgy, mint akik a nézésükkel megtudnának ölni. Ők nem tartották méltónak egy királyi sarjhoz, hogy egy civillel alkosson egy párt. Ez nem volt ritka a családomban, ezért sokan furcsán néztek ránk a távoli rokonok közül. Ezek között voltak a féltékeny unokatesók, másod unokatesók és még a sokadik unokatesók, akik azzal akartak hatalomhoz jutni, hogy valamelyikőnkhöz hozzámennek. Ő nekik mára már bedőlt a tervük, mert mind a négyen megtaláltuk életünk szerelmét, egy civilben.             

Itt is a 6. rész. Remélem, hogy tetszik és nem unalmas! Olvassátok és  komizzatok, hogy hogy tetszett. Ha találtok benne hibát vagy van valami észrevételetek azt jelezzétek a kommentben. 

Még egyszer szeretnék köszönetet mondani a 6 rendszeres olvasómnak és azoknak akik komiznak. 

Külön köszönet kata.-nak a gyönyörű fejlécért!! Újra köszönöm szépen! :) <3 Nektek hogy tetszik??

Jó olvasást!

Niki :) xx

5. rész

2012. június 15.

Hazaérve azonnal mindenki a szobájába ment, mert a palotában mindenkinek fenn van tartva egy szoba, illetve a pároknak közös szobájuk van. Odalenn már minden nagyon szépen alakult. Már majdnem minden a helyén volt már csak az utolsó, apró simításokat csinálták. Nem is próbáltam annyira körülnézni, mert tudtam, hogy csak útban lennék, és mindenhonnan elzavartak volna, főleg a konyhából, mert ott készül a tortám. Sem mamáékat sem apát sem pedig a bátyáimat nem láttam sehol, de még a négy hülye gyereket sem, amit elég furcsának találtam.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem Joet felfelé menet a lépcsőn.
- A nagyszülei még egyszer ellenőriznek mindent az egész palotában, az édesapja és a két idősebbik testvére, pedig úgy döntöttek, hogy ők maguk mennek el a szmokingokért a ruha szalonba. Ha minden jól megy nem sokára itthon kell lenniük. - világosított fel.
- Értem. És Harryék? - kérdeztem.
- Ők nem sokkal önök után elhagyták a palotát. Nem közölték, hogy hova mennek, sőt semmi mást sem. - mondta. 
- Hát ez furcsa. Nekem se mondtak semmit, hogy lenne valami elintézni valójuk. De mondjuk lehet, hogy a stúdióba kell valamit elintézniük.  - találgattam.
- Meg lehet. - mondta Joe.
- Arról viszont biztosan tudnék. - gondolkoztam hangosan. Időközben felértünk a szobámhoz, de mikor ki akartam nyitni az ajtót, Joe megszólalt. 
- Jut eszembe, hogy Harry hagyott magának valamit a szobájában. - mondta sejtelmesen mosolyogva. A szemeim felcsillantak.
- Mit? - kérdeztem izgatottan. 
- Talán inkább nézze meg a saját szemével. - mondta mosolyra húzott  szájjal. Izgatottan kitártam az ajtót, és  az egyik szekrényen megláttam szerelmem ajándékát. Egy csokor, gyönyörű vörös rózsa pompázott a szekrényen, mellette egy levéllel. Izgatottan rámosolyogtam Joera, ő pedig vissza és már szaladtam oda a csokorhoz. Rögtön a levélhez nyúltam és olvasni kezdtem. Ez állt benne: 
"A fiúkkal el kellett mennünk pár órára, de mire megérkeznek a vendégek addigra mi is ott leszünk, ne aggódj! Szeretlek, Harry!" Joe kérdőn nézett rám, mikor látta az elérzékenyült arckifejezésem. Az ilyen üzenetektől mindig elérzékenyülök. 
- Azt írja, hogy el kellett menniük valahova pár órára, de a vendégek érkezésére már itt lesznek. - mondtam ábrándos hangon. 
- Hát ez remek. - mondta Joe. - És az a csokor, gyönyörű. 
- Igen, az. - bámultam a csokorra. 
- Lehetek még valamiben a szolgálatára, hercegnő? - kérdezte. 
- Nem köszönöm, elmehetsz. - mondtam. Joe meghajolt és hátrálva kiment. Álmodozva néztem a csokorra, és arra gondoltam, hogy mennyire szeretem Harryt. A kapcsolatunk elején ugyan voltak nehézségek, ott volt Caroline és Cara. Aztán ott volt a családom. Eleinte nem mertük bevallani egymásnak az érzéseinket. Mindketten féltünk, azt nem tudom, hogy mitől de féltünk. De aztán mikor végre lett elég bátorságunk bevallani egymásnak és a Világnak is az érzéseinket már semmi sem állhatott az utunkba. Már az elején tudtam, hogy ez valami olyasmi lesz ami egész életemben ki fog tartani. Az időmúlásával pedig csak még jobban megbizonyosodtam arról, hogy ő az igazi és ő az akivel leakarom élni az életem. Mi ketten már rég fogadalmat tettünk arra, hogy sosem hagyjuk el egymást. Egy láthatatlan és elszakíthatatlan kötelék köt minket egymáshoz. Az álmodozásomból Eleanor ébresztett. 
- Kopp-kopp. Bejöhetek? - kérdezte belépve az ajtón.
- Persze, gyere csak. - mondtam.
- Kopogtam de nem válaszoltál, így gondoltam, hogy bejövök. - mondta El.
- Nem is hallottam. - mondtam még mindig félig álmodozó állapotban.
- Aszta de szép csokor. - ámuldozott. - Csak nem Harrytől van. - húzogatta a szemöldökét. 
- De igen. Annyira szép. És levelet is hagyott. - mondtam.
- És mit ír? - kérdezte kíváncsiskodva.
- Azt, hogy el kellett menniük pár órára, de a parti kezdetére itt lesznek. - mondtam.
- Pont ezért jöttem, hogy megkérdezzem, nem tudod-e hol vannak a srácok. De most már tudom. - nevetett El. - Meg azért, hogy szóljak, hogy anyukád üzeni, hogy kezdjünk el öltözködni, meg a nagyid kéri, hogy menj le az ékszerekhez. Ott vár téged, de előbb öltözz fel. 
- Már annyi az idő? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen. Már 4.45 van. - válaszolta.
- Észre sem vettem, hogy hogy elrepült az idő. - mondtam. - Köszi, hogy szóltál.
- Nincs mit. Lent találkozunk. - köszönt el és kiment a szobából. Kivettem a ruhámat a dobozából és az ágyamra terítettem. Egy percig csodáltam, aztán elkezdtem levetkőzni és magamra öltöttem a szülinapos ruhám. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, még egyszer megcsodáltam magam a tükörben. Lenyomtam a kilincset és elindultam az alaksorban lévő páncélterembe, ahol a királyi ékszereket tartjuk. Kicsit furcsálltam, hogy a nagyi pont ott akar velem találkozni. 

~*~

Mikor az őrök beengedtek a nagyi és a papi is ott ült egy-egy bársony székben. Az ékszer terem falán végig tükör húzódik, és a tükör előtt vannak a szekrények, és tartók amiken a gyönyörű  fülbevalók, karkötők, nyakláncok, gyűrűk és természetesen a koronázási ékszerek és a koronák vannak. Minden tartó lila selyemmel vagy bársonnyal van bevonva, csak úgy mint a székek és az asztal. 

- Sziasztok. - léptem be a csoda szép báli ruhámban.

- Szervusz kincsem. - köszöntöttek. Papi felállt, megfogta a kezemet és megpörgetett.

- Gyönyörű vagy kincsem. - puszilt meg papa, miközben kihúzott nekem egy széket. 

- Köszönöm. - mondtam, és leültem.

- Te vagy a Világ legszebb hercegnője. - mondta mama és megfogta a kezemet. 

- Ugyan már. - válaszoltam és szorítottam egyet mama kezén. - Miért hívtatok ide? - kíváncsiskodtam.

- A 16. élet év mindenki életében nagyon fontos, de egy hercegnőjében még fontosabb. Én például 16 évesen kaptam meg a koronázási ékszereket. - kezdte mama. - Anyádnak a 16. születésnapjára csináltatták a nagyszülei azt a nyakéket, ami azóta is a kedvence. 

- Igen, nagyon sokat van rajta. - mosolyogtam.

- A mi családunkban szokás, hogy a 16. születésnapra a lány gyerekeknek valami olyasmit adnak a nagyszülők, ami végig kísérő őket egész életükön át, és igazán emlékezetessé teszi ezt a napot. - mondta papa. 

- És most neked is ezt az ajándékot szeretnénk átadni. - mondta mama, és közben papa felállt és odament az egyik fiókos szekrényhez és kivett belőle egy kék bársonnyal borított dobozt. Nagyon izgultam, hogy vajon mi lehet benne. Mami lágyan megfogta a kezem és felhúzott a székről. Papi odalépett mellé és kinyitotta a dobozt. Amit benne láttam attól elállt a lélegzetem. Egy elmondhatatlanul gyönyörű, csillogó-villogó masnis nyakék volt benne, ugyan olyan fülbevalóval. Rengeteg, szebbnél szebb ékszert láttam már, de ez mindegyiken túl tett. Legalább fél percig csak bámultam szájtátva. Papa szakította meg az ámuldozásomat, mert fogta a nyakláncot és felrakta a nyakamra. 

- Remélem tetszik! - mondta könnyes szemekkel.

- Az nem kifejezés. Ez gyönyörű. Én ilyen gyönyörűt még életemben nem láttam. - dadogtam és csak néztem a tükörben és végig simítottam rajta. Mikor mama látta, hogy az ámulattól teljesen lefagytam akkor a fülbevalókat belerakta a fülembe és végig simította vállamat.

- Nagyon köszönöm. - fordultam hozzájuk, és mindkettőjüket egyszerre öleltem meg. 

- Örülünk, hogy még emlékezetesebbé tehettük a napodat, virágszálam. - mondta papi. 

- Annyira hálás vagyok, hogy ilyen nagyszüleim vannak. És most nem az ajándékra gondolok, hanem úgy minden másra. Szeretlek titeket. - mondtam még mindig ölelve őket, és adtam nekik egy-egy cuppanós puszit.

- Mi pedig azért adunk hálát, hogy egy ilyen unokánk is van. Mi is szeretünk drágám. - mondta nagyi az ölelésbe. 

- De egy valami még hiányzik. - mondta nagyi és elindult a vitrinek felé. Megnyomott egy számkombinációt és az üveg bura felemelkedett. A bura alatt nem mások voltak, mint a koronák. Az ő fejükön már ott volt a sajátjuk és minden bizonnyal már anyáék és a testvéreim is jártak lenn előttem, mert az ő koronáik már hiányoztak. Óvatosan kiemelte az enyémet, és odahozta.

- Egy hercegnő nem hercegnő a koronája nélkül. - mondtuk egyszerre nevetve. Felrakta a koronát a fejemre és végig mértek mindketten. 

- El sem hiszem, hogy a mi kis unokámból ilyen gyönyörű nő lett. - ámuldozott papa.  

- Ne most kezdjünk el nosztalgiázni Phillip, mert mennünk kell. - mondta elérzékenyülten mama és papa a vállánál fogva magához húzta.. 

- Igazad van Elizabeth. - mondta papa. - Hölgyeim, szabad a kezüket? - állt be kettőnk közé és mindkettőnket karon fogott. 

- Természetesen. - mondtam. Így indultunk el a vendégek fogadására. 

Itt is van az 5. rész! Remélem, hogy majd örömötöket lelitek az olvasásában. Én örömmel írtam. Szóval jó olvasást! 2-3 komi után jön a következő. 

Puszi: Niki :) xx