9. rész

2012. június 26.

Arra ébredtem, hogy a nap sugarai ki akarják sütni a szemeim. Nagy nehezen először felemeltem a fejem aztán pedig kinyitottam a szemeimet is. Nagy erőfeszítésekbe került, ugyan is a fejem rettenetesen nehéz volt annak az elképzelhetetlen fájdalomnak köszönhetően, amit éreztem. Erőt vettem magamon és kinyitottam az eddig csukott szemeim. Az első dolog amit észleltem magam körül, az az volt, hogy hason fekszem egy ágyon de fogalmam sincs, hogy hol. Legelsőnek azt az ablakot láttam meg, ami ott állt előttem, elhúzott függönyökkel, de lehúzatlan redőnyökkel és ennek köszönhetően hatoltak be a napsugarai, melyek ébredésre kényszerítettek. Hunyorítottam és kinéztem az ablakon. Próbáltam kivenni, hogy mit látok és abból megpróbálni következtetni arra, hogy hol vagyok. Leküzdöttem a nap gyilkos sugarait és elkezdtek kirajzolódni a formák, amikből eddig csak foltokat láttam. Hatalmas tornyokat és lakóházakat láttam. Valahol magasan lehettünk, 
mert minden úgy tűnt mintha felülről nézném. Láttam egy széles autóutat is és túl oldalán valami olyasmit véltem felfedezni, ami nagyon hasonlított az Eiffel-toronyhoz. Az Eiffel-torony? Guvadtak ki a szemeim. De hiszen az Eiffel-toronynak Párizsban kell lenni és nem Londonban. Mondtam magamnak teljesen összezavarodottan. De ha az Eiffel-torony itt van és én is, akkor nem lehetünk Londonban, csak is Párizsban. Vezettem le magamban ezt a másnaposan igen bonyolult logikai láncot. Ekkor estem először kétségbe, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is csináltam én előző este. A fejemre tettem a kezem, pont úgy mint Micimackó amikor gondolkozik és elkezdtem magam elé motyogni, hogy:

- Törd a fejed Kendall. Gondolkozz. Mi a jó franc van itt? - nagyon erőlködtem, hogy akár egy pici emlék voszlány az eszembe jusson de semmi. Két dologban voltam biztos: 1. Biztosan nem Angliában vagyok. 2. Valamit, még az eredetinél is durvább dolgot csináltunk. De vajon mi lehet az? És hol vagyok? Ez a legelső és legfontosabb kérdés. Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, amikor egy újabb hasított az elmémbe. Hol vannak a többiek? Kérdeztem újra magamtól. Annyira azért még emlékszem, hogy nem egyedül buliztam, hanem Niallékkel és Kylieékkal és nem utolsó sorban ott voltak még a bátyáim, na meg persze 'pár' jó barát. Ezután a gondolat után jutott eszembe először az, hogy talán meg kéne mozdulni és keresni valakit aki tudja, hogy mi is történt. Leakartam tenni a lábamat az ágyról de nem jött össze, hisz olyan érzésem volt mintha ólomból lennének. És nem csak a lábaim, hanem a karjaim, a derekam, a nyakamat pedig minden bizonnyal elaludhattam. Mivel semmim sem mozdult, ezért kínomban visszaejtettem a fejem a párnába és jó erősen belefúrtam. Szívtam magamba egy kis erőt ahhoz, hogy végre megmozduljak. Újra megtámaszkodtam a karjaimon és felnyomtam a mellkasomat, a nyakamat pedig elfordítottam jobbra. Egy indokolatlan lábfejet láttam közvetlenül a bordáim mellett. A körmök, melyek a lábfejhez tartoztak rózsaszínek voltak, ezért rögtön gondoltam, hogy Vetáé, mert ő csináltatta olyan színűre. Ügyes vagy Kenny, erre legalább még emlékszel. Dicsértem meg magamat. Aztán megpróbáltam elfordítani a fejemet balra is de ez nehezebb mutatvány volt, mert mint kiderült ezt az oldalamat aludtam el. Inkább úgy döntöttem, hogy nem kínzom magamat ezért inkább megkíséreltem a felállást. Hát mit ne mondjak, látszik, hogy még nem voltam másnapos, vagy - az én mostani helyzetemben - inkább az napos. Amint letettem a lábam a talajra és ránehézkedtem még az eddiginél elviselhetetlenebb fájás nyílalt a fejembe. Visszarogytam az ágyra.
- Gyerünk Kendall. Meg kell csinálnod, hiszen te csináltad magadnak a bajt. - biztattam magamat. Végül újra lábra álltam egy kicsit megszédültem, de erőt vettem magamon és elindultam. Tettem egy lépést, aztán még egyet és még és addig botorkáltam amíg oda nem értem az ajtóhoz. Menet közben sikerült egy kicsit körül néznem, hogy milyen helyiségben vagyok. Arra jutottam, hogy eléggé hasonlít a hely egy hotelszoba szerűségre, vagy inkább egy lakosztályra. Az ajtóhoz menet ki kellett kerülnöm egy két embert, de végül szerencsésen odaértem. Mikor éppen nyitottam ki az ajtót akkor valaki, akinek be volt takarva a feje és csak a lábfeje látszott ki amin rózsaszínek voltak körmök megmozdult. Rögtön odakaptam a pillantásom és a mocorgó, rózsaszín körmű valakinek - akinek mellesleg az előbb a lába még a bordáim között volt - kibukkant a feje. A legnagyobb meglepetésemre nem Veta feje bújt elő, ahogy azt vártam volna. Egyáltalán nem ő volt. 
- LIAM!? - mondtam ki meglepettségemben félhangosan. Hirtelen megszédültem ezért neki kellett támaszkodnom az ajtónak. - Remek már képzelődsz is. Gratulálok. - szidtam magamat. Amilyen gyorsan csak tudtam kifordultam a szobából. Egy még nagyobb helyiségben találtam magam. Előtér féleségnek tűnt, ahonnan mindenfelé ajtók nyíltak. Ekkor már kezdtem biztos lenni abban, hogy egy lakosztályban tartózkodom. Elindultam egyenesen, majd találtam egy nyitott ajtót és azon beléptem. Odabenn minden fehér márványból volt. A mosdókagyló, a padló és még a falak is. Volt benn egy hatalmas tükör is amiben megpillantottam magam. Először nem akartam hinni a szememnek, ezért közelebb botorkáltam, és úgy is szem ügyre vettem magam. A sminkem teljes mértékben el volt kenődve, a hajam össze-vissza állt a sok hajlakktól amit még tegnap raktak rá. A szemeim karikásak voltak és az arcommal egyáltalán nem bírtam értelmes, emberi arckifejezést felvenni. Úgy döntöttem, hogy megmosakszom hátha az segít a kinézetemen, bár ehhez nem sok reményt fűztem és nem is ez volt a legfőbb gondom. Oldalra fordítottam a fejemet és elkezdtem mosakodni. Befejeztem és a mosdó mellett lévő törülközővel letöröltem a víz cseppeket az arcomról. Azaz csak töröltem volna. mert valamit megláttam magamon, amit lehet jobb lett volna nem látni. Először csak egy fekete csíkot láttam meg, amire azt hittem, hogy a ruhám szakadt el. De aztán közelebb hajoltam a tükörhöz és amennyire elértem végigsimítottam. Nem olyan volt a tapintása, mint a ruhám anyagának, sokkal inkább mint a bőrömé. Lecipzároztam a ruhát és teljesen ledöbbentem. Tetoválás! Hasított a felismerés az agyamba. Nem, az nem lehet. Nem lesz nekem elég amit ezért kapok még ez a tetoválás is. A felismeréstől a szám is tátva maradt, hiszen egyáltalán nem egy kis tetoválásról volt szó. Éppen ellenkezőleg! Egy hatalmas halálfejet ábrázolt és a legijesztőbb az volt, hogy nem is emlékeztem, hogy milyen úton került rám. Szörnyülködésemből egy mekegés zökkentett ki. Azonnal odakaptam a fejemet. Ott állt előttem egy teljesen leborotvált, rózsaszín bőrű kecske, teljes életnagyságban. A hirtelen jött ijedségtől sikítottam egyet és hátra ugrottam. Az ugrásnál azonban elveszítettem az egyensúlyomat és ennek következtében jó nagyot puffantam a padlón. 
- Nem lehetne csöndben. Alszooom. - hallottam valaki felháborodott nyöszörgését a fürdőkádból. A hang tulajdonosát rögtön felismertem.
- HARRY!? - néztem kérdőn, az üres fürdőkádban fekvő, a kecske bőrével megegyező rózsaszín színű fürdősapkát viselő barátomra. A mosdókagylóba kapaszkodva feltápászkodtam és odacsoszogtam Harryhez. Odaértem de nem bírtam tovább lábon maradni, ezért leültem a kád szélére és elkezdtem rázni. 
- Harry, ébredj fel. Ne aludj vissza. Fel kell ébredned szükségem van rád. - ráztam a vállait, amilyen erősen csak tőlem tellett. - Kérlek erőltesd meg magad.
- Jól van na. Ébren vagyok, csak ne rázogass már. - csitított még mindig csukott szemekkel.
- Nyisd ki a szemed, mert visszaalszol. - nyafogtam neki. Az eddig kókadt fejét végre egyenesbe hozta és nyitott szemekkel meredt rám. 
- Mi az a fontos dolog amiért ilyen ébresztést kaptam? - kérdezte erőtlen hanggal. 

- Áááh semmi fontos. Csak egy fürdőkádban ébresztettelek egy leborotvált kecske társaságában, felkelve az Eiffel-tornyot láttam az ablakból, Liam körmei rózsaszínek, a hátamon egy hatalmas halálfej van, nem tudom, hogy hol vannak a többiek sőt még azt sem, hogy mi hol vagyunk. - tájékoztattam a helyzetünkről.
- Liam körmei rózsaszínek? - kérdezte nevetve.
- Benned tényleg csak az maradt meg? Az nem zavar, hogy hol vagyunk vagy, hogy mi van a többiekkel. - méltatlankodtam.
- De, persze. Csak Liam körmei. Azt meg kell nézni. És neked tetoválás? - vigyorgott és nyíltak tágra a szemei. 
- Nem nézzük meg. Addig nem amíg ki nem derítjük, hogy mi is történt tegnap. Szóval nagyon szépen kérlek komolyodj. És igen tetoválás. - parancsoltam rá és fordítottam felé a hátam, ahol a halálfej volt. 
- Wáo. Ez tényleg nagy. - simított végig rajta.
- Nekem mondod? És azt se tudom, hogy hogyan került rám.- mondtam kétségbeesetten. De felejtsük el egy időre és derítsük ki, hogy hol is vagyunk. - tereltem el a témát.
- Jól van. Akkor vegyük át, hogy mire emlékszünk. - komolyodott meg végre. 
- Először megtennéd, hogy kiszállsz ebből a kádból. Eléggé zavar, ahogy ez a mekegő vadállat is és ez is. - kaptam le ingerülten a fejéről a rózsaszín sapkát és lebegtettem az orra előtt.
- Ne bántsd Rodneyt! Ő nem vadállat, hanem egy aranyos kis kecske. - vette védelmébe a Rodneynak nevezett állatot.
- Szóval már neve is van. Látom neked legalább rémlik valami. - mondtam.
- Igen van neve. Rodney, gyere ide kicsi kecske. - nyújtotta ki a kezét a kecskének és hívta oda, mint valami kiskutyát. Rodney pedig mint az jól nevelt kecskéhez illek odabaktatott Harryhez, ő pedig megdicsérte és megsimogatta.
- Látom veled is sokra megyek. - néztem rá és felálltam, hogy elmenjek és keressek valaki értelmeset. 
- Hé, Kendall ne hagyj itt, szívem várj meg. - hallottam Harry hangját olyan hangok kíséretében amik arra engedtek meg következtetni, hogy megpróbál kikászálódni a kádból. Nem álltam meg csak mentem tovább, olyas valakit keresve aki tudja, hogy mi történt. Például Willnek most nagyon tudnék örülni. 
- Kenny állj már m... - hallottam Harry hangját, majd egy hatalmas puffanást. Visszafordultam és ott láttam szerelmem a fürdőszoba ajtóban elterülve.
- Jesszus, jól vagy? - kérdeztem ijedtem, de amikor láttam, hogy kezd feltápászkodni akkor inkább már mosolyogtam rajta. 
- Igen. - nyögte tápászkodás közben és fogva fájó combját. Odasétált hozzám, én pedig aggodalmasan de ugyan akkor jót szórakozva néztem végig rajta. - Én a te helyedben befognám. - figyelmeztetett. Normális esetben elkezdtem volna vele incselkedni, de most a sajgó mindenem nem engedte. 
- Merre kezdjünk keresgélni? - tereltem a témát. 
- Menjünk ki oda. - mutatott egy nagy, nyitott ajtó felé ami az erkélyre nyílott. Belegyezően bólintottam és követtem őt. Az erkélyen egy medence, nyugágyak, felfújható matracok és labdák és hatalmas rendetlenség fogadott minket. 
- Ezt szerinted mi csináltuk? - kérdeztem megdöbbenve, miközben mindketten körbe kémleltük a hatalmas erkélyt. 
- Hát én nem lennék meglepve. - jelentette ki teljes nyugodtsággal. Ahogy körbe nézelődtem megakadt valamin vagy inkább valakin a szemem. Valaki ült az egyik székben, teljesen szétfolyva és valamilyen sárga és piros ruhát vagy lehet, hogy jelmezt viselt, amit ha jól láttam, akkor tollak díszítettek. Harry karja után kaptam és gyanakodva a jelmezes figurára mutattam. 
- Ez biztos valaki közülünk való lesz. - vigyorodott el. - Gyere nézzük meg. - húzott volna a kezemnél fogva de én nem mozdultam. - Mi baj? - nézett rám kérdőn. Én csak arra az emberkére mutogattam és nem vettem le róla a tekintetem. A heves mutogatásom és undorral teli arcom végett ő is odanézett, hogy megtudja a megtorpanásom okát.
- A tyúkok igaz? - jött rá a bajom forrására. Kicsi korom óta halálosan félek mindenféle madártól, főleg a tyúkoktól és a galamboktól. És most pont tyúkok szaladgáltak és kotkodáltak a jelmezes körül, nagyjából négyen. Harry együtt érzően elengedte a kezem és a tyúkok közé szaladt, ennek következtében azok szétszéledtek, amelyik pedig visszaakart somfordálni azokat újra elüldözte, így nem is próbálkoztak többet. 
- Gyere. - nyújtotta hívogatóan felém a kezét, miközben megnyugtatóan mosolygott. - Azok a csúnya, rossz tyúkok a közeledbe se mernek jönni. - nem nagyon akaródzottam elindulni de a hívogató, gyönyörű mosolya minden félelmemet elhessegette, így hát elindultam. Odaértem és ő látva még mindig félő arcomat egy puszit nyomott rá, amire én önkéntelenül is elmosolyodtam. 
- Jobb már? - kérdezte.
- Sokkal. - mosolyogtam vissza rá. Megfogta az egyik kezem és a tyúk jelmezes ember maszkjára helyezte, majd ő is így tett. 
- Leplezzük le együtt, hogy melyik idióta öltözött be egy tyúknak.               

Folytatjuk...

Hali mindenki! Itt is a kövi rész:) Remélem, hogy tetszik és sikerült izgalmassá tenni. Ha tetszett akkor komizz;)