8. rész

2012. június 25.

Örömkönnyek. Csak ezekkel tudtam kifejezni, hogy mit érzek. A fiúk befejezték a dalt, melyet mindenki figyelmesen és meghatottan hallgatott végig. Olyan szeretettel és gyönyörűen adták elő, hogy senki sem állhatta meg sírás, vagy legalább is szipogás nélkül. Leengedték a mikrofonokat és az én könnyeim potyogtak. A két kezemmel eltakartam az orromat és a szám így néztem rájuk sírva, míg a közönség csendben és még az élmény hatása alatt nézte hol őket hol engem. A meghatódottságtól nem bírtam megszólalni. Csak néztem rájuk miközben a könnycseppek csorogtak le az arcomon. Egyszerre voltam büszke, meghatódott, boldog és éreztem a hatalmas szeretetüket Büszke voltam rájuk, mert én is fontos szerepet játszottam és játszom a karrierjükben és a mindennapi életükben is. Írom a dalokat, segítek nekik a betanulásban, a koncerteken a show elemeket tervezem és nem utolsó sorban én vagyok az, akinek bármikor bármit elmondhatnak. Elmondhatják az örömüket, bánatukat és a félelmeiket. Ha kell akkor a pót anyukájuk, húguk, pszichiáterük, énektanáruk vagy egyszerűen a barátjuk vagyok. Ha van valamilyen zűrös ügyük akkor minden kapcsolatomat bevetem, hogy elrendezzük azt. És hogy mindezért mit kapok vissza? Azt hiszem, hogy egy szóval lehet helyesen leírni: MINDENT. Végtelen és feltétel nélküli szeretet, barátságot, bizalmat, támogatást mind az ötőjüktől. 

- Ez lett volna a szülinapos dala, amivel szerettünk volna mindenért köszönetet mondani neki. - mondta ugyan csak könnyes szemmel Zayn.

- Reméljük, hogy tetszett mert mi szívünket-lelkünket beletettük ebbe a dalba, csak úgy ahogy te szoktad a mi dalainkba. - mondta fülig érő mosollyal és a tőle megszokott játékossággal Niall. 

- Ez a dal jelképezze hatónk összetartozását és azt, hogy sose engedjük el egymást. - mondta Liam. 

- Most már tényleg nem kaparhatsz le minket magadról. Főleg engem. Szeretlek Kendi. - mondta vigyorogva és szerelemtől csillogó szemekkel Harry. Itt már nem bírtam tovább és erőt vettem magam, hogy megmozduljak és végre felmenjek hozzájuk a színpadra. A vendégek szó nélkül, elérzékenyülten adtak utat nekem. A srácok szó szerint tárt karokkal vártak. Mikor már majdnem fent voltam náluk a színpadon akkor mindannyian kitárták a karjukat és mosolyogva vártak rám, miközben nekem még mindig potyogtak a könnyeim. Harry állt legközelebb a színpad lépcsőjéhez, ezért az ő nyakába borultam legelőször. Szorosan magához húzott és megpusziltam az arcom, majd a fülembe suttogott. 

- Nagyon szeretlek szerelmem. - mondta mély, férfias hangján. Én nem válaszoltam csak váratlanul gyorsan és semmi figyelmeztetés nélkül megcsókoltam. Először meglepődött, mert így miközben mindenki minket néz nem nagyon szoktunk csókolózni, hisz én ezen a téren az egész rokonság előtt elég félénk vagyok. De most nem érdekelt semmi és senki csak Harry és többi négy "szerelmem" akik megváltoztatták az egész életem és nélkülük már nem is lenne élet az élet. A göndör hercegem visszacsókolt és elmerültünk egymásban. Nem tudom, hogy mennyi ideig falhattuk egymást, de mikor kinyitottam a szemem akkor Louisék mosolygós, de ugyanakkor várakozó arcát láttam Harry háta mögött. Megláttam őket és belemosolyogtam a csókunkba és megszakítottam azt. Egy másodpercig még mindig ölelve engem kérdőn nézett rám, de aztán a szememmel intettem a várakozó négy fiú felé és ő is elmosolyodott. Elengedett a karjaiból én pedig a kezét megfogva húztam oda többiekhez. Nem szóltunk semmit, csak csillogó arccal, egy kört alkotva megöleltük egymást.

- Srácok én el nem tudom mondani nektek, hogy mennyire köszönöm. Nálatok jobb barát nincsen a világon. A legszerencsésebb lány vagyok, aki valaha élt. Köszönöm, hogy vagytok nekem és, hogy mindig itt lesztek nekem, illetve itt leszünk egymásnak. - mondtam elcsukló hangon. A vendégsereg tapsolt és a királyi etikettnek ellent mondva ujjongott, miközben mi hatan körben állva ölelkeztünk. 

- Ez mind csak természetes. De mi már mindent elmondtunk amit szavakkal el lehetett. - mondta Louis. 

- Annyira szeretem bennetek, hogy ha kell akkor komolyak vagytok, de amúgy meg el engeditek magatokat és teljesen megbolondultok. - mondtam.

- És ez még csak egyetlen dolog a sok közül, amit szeretsz bennünk. - szólt önelégülten Zayn. 

- Hát persze. Megint nem csalódtunk benned haver. - mondtam, miközben kibontakoztunk a hagyományos körbe állós ölelésünkből és elkezdtem mindenkit egyesével megszorongatni és jó nagy cuppanós puszikat nyomni az arcukra. Mikor mindannyian kiszorították belőlem a szuszt akkor felálltunk egy sorba, belekaroltunk egymás derekába és meghajoltunk.

- Még egyszer szeretnék egy hatalmas tapsot kérni a One Directionnek. - mondtam a vendégeknek. Egy hatalmas taps volt erre a válasz. 

- És még egyet az ünnepeltnek, Kendall hercegnőnek. - kérte őket Liam. A taps újra felhangosodott, mi pedig elhagytuk a színpadot. Odamentünk a lányokhoz, akik ugyan csak dicsérték őket, majd jöttek sorra a vendégektől és a szülőktől, testvérektől szóló gratulációk.

- Megint sikerült egy bulit csinálnotok ebből a partiból. Köszönöm nektek. - jött oda nagypapi. Mi Windsor gyerekek arról is vagyunk híresek, hogy az unalmas királyi bálokat mesteri módon tudjuk felpörgetni. Ezek sokszor nem tetszenek azoknak, akik nagyon szigorúan betartják az udvari etikettet és a szokásokat, vagy néhány embernek aki leragadt a múltban. Az ilyenek természetesen mindig címlapokon jelennek meg és ezekből szoktak lenni a hatalmas Windsor botrányok. De szerencsére egyre többen vannak mellettünk és már régen nem érdekel, hogy az ilyen emberek miket írnak vagy gondolnak rólunk. Hiszen még Will is benne van a hülyeségeinkben, aki nem sokára Anglia következő királya lesz.      

- Igazán nincs mit felség. Nagyon szívesen máskor is. - mondta Harry, majd mind az öten öklöztek egyet a papival velem pedig puszit váltott és a barátai felé vette az irányt. 

- Mikor kezdjük a menekülési akciót? - érdeklődött Kate.

- Akár más most is. Az emberek megint el vannak foglalva egymással, nem figyelnek ránk annyira. Csak egy telefon hívás Joenak és már indulhatunk is. - mondta Will. 

- Na, tesó indulhat? - kérdezte Harry.

- Nem is tudom. Olyan lelkiismeret furdalásom van, hogy megint megtesszük. - hezitáltam. 

- Ne csináld már. Ez lesz az eddigi egyik legnagyobb buli. Nem mondhatod le az utolsó pillanatban. - nyafogott Kylie. 

- Tudom de... - hezitáltam még mindig.

- Figyelj szívem, ha nem akarod akkor még le lehet fújni az egészet. - mondta nyugtatóan Harry. 

- Dehogyis. Nehogy már itt a cél egyenesben adjuk fel. - méltatlankodott Veta. 

- Jól van. Tudjátok mit? Ha mindenki készen áll, akkor hívd Joet és indulhatunk. - fújtam ki a levegőt. A kérdésemre mindenki hevesen bólogatott és Will tárcsázta Joet. 

- Azt mondta, hogy menjünk oda a kert kijáratához, mert onnan lát minket és mi is hamarabb kitalálunk, mint ha a sötétből kellene kibotorkálni. - adta át Joe üzenetét Will. Mindannyian odamentünk a bálterem legközelebbi kijáratához, és alighogy odaértünk az összes fény ami volt a kertben és a teremben egyszerre kialudt. Amint lekapcsolódtak a fények a teremben hatalmas lett a felfordulás, de nem törődtünk vele csak siettünk a palota hátsó kapujához, ahol Aaron már várt minket a limuzinnal. Sietnünk kellett, mert Joenak hamar vissza kellett kapcsolnia a fényeket, mert az őrök perceken belül ott voltak és nem szerettük volna ha ott találják. Sietve beszálltunk a limuzinba mind a hatan, illetve Kylie, Veta, Piper, Kaila, Will, Kate, Harry kiegészülve még Gemmával, Nicolával és Ruthal, Donyával és Waliyhával, Greggel, Eddel, Joshal és Andyvel és Aaron elindult velünk a Forever Nightba, ami London legfelkapottabb szórakozóhelye és ahol az általam meghívott vendégek már minden bizonnyal vártak ránk. Az értékes ékszereket és koronákat beleraktuk a kocsi padlójában található széfbe. Mindenki lecserélte a báli ruháját a bulizósra, amik már előre be voltak készítve az autóba. Felhúztuk az elválasztó sötétített ablakot, így a fiúk és a lányok nyugodtan öltözhettek. Én ezt a ruhát választottam az eddigi életem legnagyobb bulijának ígérkező buliba, a hajamat pedig kiengedtem.

Mikor mindenki elkészült akkor újra leengedtük az ablakot, így megint egy térben voltunk mindannyian. Harry megpillantott engem a ruhában és rögtön láttam a szemeiben, hogy mire gondol. Nem túl feltűnően, de végig nézett rajtam, hisz még is csak ott volt mindhárom bátyám. Először nem nézett a szemembe csak végig mért és láttam rajta, hogy gondolatban már a levetkőztetésemen is túl van. Aztán mikor a mustrálásban a szememhez ért, akkor mélyen bele nézett perverz tekintetével és megnyalta a száját. Én amilyen kihívóan csak tudtam néztem vissza rá és beleharaptam az ajkamba, mert tudtam, hogy ettől mindig beindul. Odamásztam mellé és szorosan hozzásimultam. Alig észrevehetően a hozzám közelebb eső kezét rátette a combomra és elkezdte a belső felét simogatni. Egymás izgatásából végül Perrie zökkentett ki, egyébként pont időben, mert már láttam Harryn, hogy alig bír magával és nem akartam azt, hogy itt induljon be.

- Mi lesz ebből holnap? Már előre látom a holnapi címlapokat. - mondta.

- Jaj ne, kérlek Perrie. Ne kezdd. Nem akarok a holnapra gondolni csak a ma estére. Egy hatalmasat akarok bulizni a barátaimmal, elfelejtve hogy hercegnő vagyok. Beakarok piálni és bulizni reggelig. - mondtam. 

- Ez a beszéd csajszi! - ölelt magához Greg, aki szintén nagy bulizós. Időközben megérkeztünk a klubhoz. A hátsóbejáraton mentünk be, hogy még véletlenül se lásson meg minket senki. Szerencsére észrevétlenül sikerült besurranunk. Mikor beléptem az összes meghívott barátom a magasba emelte a pezsgős poharát és egy hatalmas Boldog Születésnapot kiabált. Justin (Bieber) jött oda legelőször és az én és Harry kezébe egy-egy pezsgős poharat nyomott, a többieknek pedig a pincérek hozták a teli poharakat. Rita (Ora) jött oda kettőnkhöz és ezt mondta:

- Hadd készítsem el legdrágább szerelmes párról, az este legelső és egyben legutolsó józan fotóját. - kattintott párat. - Nagyon édesek vagytok! - nézegette a fényképeket és mutatta nekünk is. 

- Jól nézzétek meg, mert ha nem tetszik akkor még most, amíg józanok vagyunk szeretnék rólatok képet készíteni. - figyelmeztetett minket. 

- Tökéletesek Rita. Nagyon jók lettek. Köszi. - mondtuk mindketten és nem is hazudtunk.

- Igazán nincs mit. Na de most már gyertek. - fogta meg a karunkat és behúzott minket a barátaink közé. Ezek voltak az utolsó józan emlékeim az estéről.

Ez lett volna a kövi rész. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog Nektek! Szóval jó olvasást és a kövi rész továbbra is 2-3 komi után jön ;) xx