5. rész

2012. június 15.

Hazaérve azonnal mindenki a szobájába ment, mert a palotában mindenkinek fenn van tartva egy szoba, illetve a pároknak közös szobájuk van. Odalenn már minden nagyon szépen alakult. Már majdnem minden a helyén volt már csak az utolsó, apró simításokat csinálták. Nem is próbáltam annyira körülnézni, mert tudtam, hogy csak útban lennék, és mindenhonnan elzavartak volna, főleg a konyhából, mert ott készül a tortám. Sem mamáékat sem apát sem pedig a bátyáimat nem láttam sehol, de még a négy hülye gyereket sem, amit elég furcsának találtam.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem Joet felfelé menet a lépcsőn.
- A nagyszülei még egyszer ellenőriznek mindent az egész palotában, az édesapja és a két idősebbik testvére, pedig úgy döntöttek, hogy ők maguk mennek el a szmokingokért a ruha szalonba. Ha minden jól megy nem sokára itthon kell lenniük. - világosított fel.
- Értem. És Harryék? - kérdeztem.
- Ők nem sokkal önök után elhagyták a palotát. Nem közölték, hogy hova mennek, sőt semmi mást sem. - mondta. 
- Hát ez furcsa. Nekem se mondtak semmit, hogy lenne valami elintézni valójuk. De mondjuk lehet, hogy a stúdióba kell valamit elintézniük.  - találgattam.
- Meg lehet. - mondta Joe.
- Arról viszont biztosan tudnék. - gondolkoztam hangosan. Időközben felértünk a szobámhoz, de mikor ki akartam nyitni az ajtót, Joe megszólalt. 
- Jut eszembe, hogy Harry hagyott magának valamit a szobájában. - mondta sejtelmesen mosolyogva. A szemeim felcsillantak.
- Mit? - kérdeztem izgatottan. 
- Talán inkább nézze meg a saját szemével. - mondta mosolyra húzott  szájjal. Izgatottan kitártam az ajtót, és  az egyik szekrényen megláttam szerelmem ajándékát. Egy csokor, gyönyörű vörös rózsa pompázott a szekrényen, mellette egy levéllel. Izgatottan rámosolyogtam Joera, ő pedig vissza és már szaladtam oda a csokorhoz. Rögtön a levélhez nyúltam és olvasni kezdtem. Ez állt benne: 
"A fiúkkal el kellett mennünk pár órára, de mire megérkeznek a vendégek addigra mi is ott leszünk, ne aggódj! Szeretlek, Harry!" Joe kérdőn nézett rám, mikor látta az elérzékenyült arckifejezésem. Az ilyen üzenetektől mindig elérzékenyülök. 
- Azt írja, hogy el kellett menniük valahova pár órára, de a vendégek érkezésére már itt lesznek. - mondtam ábrándos hangon. 
- Hát ez remek. - mondta Joe. - És az a csokor, gyönyörű. 
- Igen, az. - bámultam a csokorra. 
- Lehetek még valamiben a szolgálatára, hercegnő? - kérdezte. 
- Nem köszönöm, elmehetsz. - mondtam. Joe meghajolt és hátrálva kiment. Álmodozva néztem a csokorra, és arra gondoltam, hogy mennyire szeretem Harryt. A kapcsolatunk elején ugyan voltak nehézségek, ott volt Caroline és Cara. Aztán ott volt a családom. Eleinte nem mertük bevallani egymásnak az érzéseinket. Mindketten féltünk, azt nem tudom, hogy mitől de féltünk. De aztán mikor végre lett elég bátorságunk bevallani egymásnak és a Világnak is az érzéseinket már semmi sem állhatott az utunkba. Már az elején tudtam, hogy ez valami olyasmi lesz ami egész életemben ki fog tartani. Az időmúlásával pedig csak még jobban megbizonyosodtam arról, hogy ő az igazi és ő az akivel leakarom élni az életem. Mi ketten már rég fogadalmat tettünk arra, hogy sosem hagyjuk el egymást. Egy láthatatlan és elszakíthatatlan kötelék köt minket egymáshoz. Az álmodozásomból Eleanor ébresztett. 
- Kopp-kopp. Bejöhetek? - kérdezte belépve az ajtón.
- Persze, gyere csak. - mondtam.
- Kopogtam de nem válaszoltál, így gondoltam, hogy bejövök. - mondta El.
- Nem is hallottam. - mondtam még mindig félig álmodozó állapotban.
- Aszta de szép csokor. - ámuldozott. - Csak nem Harrytől van. - húzogatta a szemöldökét. 
- De igen. Annyira szép. És levelet is hagyott. - mondtam.
- És mit ír? - kérdezte kíváncsiskodva.
- Azt, hogy el kellett menniük pár órára, de a parti kezdetére itt lesznek. - mondtam.
- Pont ezért jöttem, hogy megkérdezzem, nem tudod-e hol vannak a srácok. De most már tudom. - nevetett El. - Meg azért, hogy szóljak, hogy anyukád üzeni, hogy kezdjünk el öltözködni, meg a nagyid kéri, hogy menj le az ékszerekhez. Ott vár téged, de előbb öltözz fel. 
- Már annyi az idő? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen. Már 4.45 van. - válaszolta.
- Észre sem vettem, hogy hogy elrepült az idő. - mondtam. - Köszi, hogy szóltál.
- Nincs mit. Lent találkozunk. - köszönt el és kiment a szobából. Kivettem a ruhámat a dobozából és az ágyamra terítettem. Egy percig csodáltam, aztán elkezdtem levetkőzni és magamra öltöttem a szülinapos ruhám. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, még egyszer megcsodáltam magam a tükörben. Lenyomtam a kilincset és elindultam az alaksorban lévő páncélterembe, ahol a királyi ékszereket tartjuk. Kicsit furcsálltam, hogy a nagyi pont ott akar velem találkozni. 

~*~

Mikor az őrök beengedtek a nagyi és a papi is ott ült egy-egy bársony székben. Az ékszer terem falán végig tükör húzódik, és a tükör előtt vannak a szekrények, és tartók amiken a gyönyörű  fülbevalók, karkötők, nyakláncok, gyűrűk és természetesen a koronázási ékszerek és a koronák vannak. Minden tartó lila selyemmel vagy bársonnyal van bevonva, csak úgy mint a székek és az asztal. 

- Sziasztok. - léptem be a csoda szép báli ruhámban.

- Szervusz kincsem. - köszöntöttek. Papi felállt, megfogta a kezemet és megpörgetett.

- Gyönyörű vagy kincsem. - puszilt meg papa, miközben kihúzott nekem egy széket. 

- Köszönöm. - mondtam, és leültem.

- Te vagy a Világ legszebb hercegnője. - mondta mama és megfogta a kezemet. 

- Ugyan már. - válaszoltam és szorítottam egyet mama kezén. - Miért hívtatok ide? - kíváncsiskodtam.

- A 16. élet év mindenki életében nagyon fontos, de egy hercegnőjében még fontosabb. Én például 16 évesen kaptam meg a koronázási ékszereket. - kezdte mama. - Anyádnak a 16. születésnapjára csináltatták a nagyszülei azt a nyakéket, ami azóta is a kedvence. 

- Igen, nagyon sokat van rajta. - mosolyogtam.

- A mi családunkban szokás, hogy a 16. születésnapra a lány gyerekeknek valami olyasmit adnak a nagyszülők, ami végig kísérő őket egész életükön át, és igazán emlékezetessé teszi ezt a napot. - mondta papa. 

- És most neked is ezt az ajándékot szeretnénk átadni. - mondta mama, és közben papa felállt és odament az egyik fiókos szekrényhez és kivett belőle egy kék bársonnyal borított dobozt. Nagyon izgultam, hogy vajon mi lehet benne. Mami lágyan megfogta a kezem és felhúzott a székről. Papi odalépett mellé és kinyitotta a dobozt. Amit benne láttam attól elállt a lélegzetem. Egy elmondhatatlanul gyönyörű, csillogó-villogó masnis nyakék volt benne, ugyan olyan fülbevalóval. Rengeteg, szebbnél szebb ékszert láttam már, de ez mindegyiken túl tett. Legalább fél percig csak bámultam szájtátva. Papa szakította meg az ámuldozásomat, mert fogta a nyakláncot és felrakta a nyakamra. 

- Remélem tetszik! - mondta könnyes szemekkel.

- Az nem kifejezés. Ez gyönyörű. Én ilyen gyönyörűt még életemben nem láttam. - dadogtam és csak néztem a tükörben és végig simítottam rajta. Mikor mama látta, hogy az ámulattól teljesen lefagytam akkor a fülbevalókat belerakta a fülembe és végig simította vállamat.

- Nagyon köszönöm. - fordultam hozzájuk, és mindkettőjüket egyszerre öleltem meg. 

- Örülünk, hogy még emlékezetesebbé tehettük a napodat, virágszálam. - mondta papi. 

- Annyira hálás vagyok, hogy ilyen nagyszüleim vannak. És most nem az ajándékra gondolok, hanem úgy minden másra. Szeretlek titeket. - mondtam még mindig ölelve őket, és adtam nekik egy-egy cuppanós puszit.

- Mi pedig azért adunk hálát, hogy egy ilyen unokánk is van. Mi is szeretünk drágám. - mondta nagyi az ölelésbe. 

- De egy valami még hiányzik. - mondta nagyi és elindult a vitrinek felé. Megnyomott egy számkombinációt és az üveg bura felemelkedett. A bura alatt nem mások voltak, mint a koronák. Az ő fejükön már ott volt a sajátjuk és minden bizonnyal már anyáék és a testvéreim is jártak lenn előttem, mert az ő koronáik már hiányoztak. Óvatosan kiemelte az enyémet, és odahozta.

- Egy hercegnő nem hercegnő a koronája nélkül. - mondtuk egyszerre nevetve. Felrakta a koronát a fejemre és végig mértek mindketten. 

- El sem hiszem, hogy a mi kis unokámból ilyen gyönyörű nő lett. - ámuldozott papa.  

- Ne most kezdjünk el nosztalgiázni Phillip, mert mennünk kell. - mondta elérzékenyülten mama és papa a vállánál fogva magához húzta.. 

- Igazad van Elizabeth. - mondta papa. - Hölgyeim, szabad a kezüket? - állt be kettőnk közé és mindkettőnket karon fogott. 

- Természetesen. - mondtam. Így indultunk el a vendégek fogadására. 

Itt is van az 5. rész! Remélem, hogy majd örömötöket lelitek az olvasásában. Én örömmel írtam. Szóval jó olvasást! 2-3 komi után jön a következő. 

Puszi: Niki :) xx